Egészség

Már nem kívánom a párom. Lehet, hogy öregszem!

Sokszor halljuk, hogy a klimaxban csökken a nemi vágy. S, hogy ez természetes. A legutóbbi kutatások azonban kiderítették, hogy a dolog ennél sokkal bonyolultabb, és főleg egyénibb.

A nemi vágy csökkenésében a lelki tényezők legalább akkora szerepet játszanak, mint a hormonhiány.

shutterstock_1207103899

Persze, bizonyos testi dolgokkal szembe kell nézni: a hormonhiány a hüvely falának elvékonyodását, hüvelyszárazságot és így fájdalmasabb közösülést okozhat. Erre azonban van megoldás! Helyi hormonkezeléssel meg lehet szabadulni ezektől a tünetektől is. Bár az ösztrogén kezelés önmagában is segít lokálisan a hüvely hámsejtek regenerációjában, azonban ezek teljes felépülését nem várhatjuk. A libido mindkét nemnél tesztoszteron függő állapot, így az ösztrogénpótlás önmagában nem elegendő. Megoldást jelenthet a síkosító gél, amelyből szintén többféle kapható.
Sok nő azért is igyekszik elkerülni a testi kapcsolatot, mert úgy érzi a teste megváltozott. Bőre már nem olyan feszes, teste nem elég ruganyos. Emlői ereszkedni kezdtek, dereka megvastagodott. És nem tudja elképzelni, hogy ezt a testet a párja megkívánja. No meg a partner sem olyan tüzes már. Sokasodhatnak a bajok az ágy körül. Sok nő ezért inkább lemond az egészről. De ez minden szakértő szerint ez butaság

Nem kell úgy érezni, hogy a klimax beköszöntével már nem vagyunk teljes értékű nők. Kiegyensúlyozott, szerető párkapcsolatban, amikor ráadásul már a teherbeeséstől sem kell félni, a gyerekek sem nyithatják ránk az ajtót, nyugodtan élvezhetjük egymás testi közelségét. Ha mégis eluralkodik rajtunk a szorongás, és ha úgy érezzük, hogy nem tudunk megbirkózni az öregedéssel járó lelki terhekkel, ne szégyelljünk pszichológust keresni.