Gyereknevelés

Alváshiány és a szülői lét

Közismert tény, hogy a kisgyermekes szülőknek az alvás egy olyan luxus, amit ritkán engedhetnek meg, ám azt kevesen tudják, hogy ez az állapot, akkor 5-6 évig is fennállhat egy kutatás szerint.

Ahogy mondani szokták vannak jó és vannak kevésbé jól alvó gyermekek, állítólag a feleségemmel mi szerencsések vagyunk, mert éjszaka általában csak kétszer kellett felkelnünk Csanád fiúnkhoz. Mostanság már csak egy éjszakai etetésünk van és a legtöbbször azonnal el is alszik utána, persze akadnak kivételes frontérzékeny, fognövekedős és egyéb zavaró tényezős éjszakák. A szervezetünk rá is állt a éjszakai kelésekre magunktól, mint egy svájci óra ébredünk hajnali 4-5 között kisfiúnkkal együtt. Azonban kipihentnek nem mondanám egyikünket sem és egy új kutatás szerint ez még jó pár évig eltarthat. A Warwcik Egyetemen azt állapították meg egy tanulmányban, hogy a szülők esetében sokkal tovább tart, míg “visszaáll” a baba születése előtti rend, és képesek eleget aludni megszakítások nélkül.

kimerült.szülők0

A szakemberek szerint akár hat év is eltelik az első gyermek születése és a tartalmas éjszakai pihenés között. A kutatásban mintegy 4659 édesanyát és édesapát vontak be, akiknek 2008 és 2015 között született gyermeke.
Az adatokból azt szűrték le, hogy az anyák a baba születése utáni első három hónapban 1 órával kevesebbet aludtak, mint a terhességük előtt, míg az apáknál ez a csökkenés csupán negyedóra volt.
Érdekesség, hogy az anyák az évek múlásával egyre többet alhatnak, az apáknál közel azonos mértékű volt az alváshiány a gyermek előtti időszakhoz képest: amikor a gyermekük 4-6 éves volt, az anyukák 20 perccel, az apukák pedig 15 perccel aludtak kevesebbet. Dr. Sakari Lemola, a University of Warwick pszichológiai részlegének kutatója szerint az anyák sokkal kialvatlanabbak, mert ők az elsődleges gondozói a gyermeknek, illetve ilyenkor egy állandó vészhelyzeti üzemmódban vannak.

kimerült.szülők2