A kávéhoz kapcsolódó egyik erős sztereotípia, hogy magas koffeintartalmú, élénkítő ital, tehát azért isszuk, hogy élénkebbek legyünk, jobban tudjunk koncentrálni. A másik, hogy a kávé keserű, ezért cukrozni, édesíteni kell, hogy meg lehessen inni. A harmadik, hogy a kávé csak forrón, kis mennyiségben, erősre főzve iható. Különösen ez utóbbi sztereotípiánál tűnik ki, hogy ez csak egyetlen – ám jelentős – vélemény, amelynek tartalma és érvényességi köre folyamatosan módosul. A negyedik sztereotípia, hogy az az erős kávé, amelyik jó keserű, és kis csészében, kis mennyiségben van fölszolgálva. Ezen a ponton érdemes megállni egy pillanatra, hiszen a kávé több érzékszervünkkel együttesen érzékelhető jelenség, úgy is nevezhetjük, hogy multiszenzuális jel: a látványa, az illata, az íze, a kognitív és az élettani hatásai mind-mind hozzátartoznak, illetve hozzájárulnak az asszociációs tartalmához. Különösen érdekes, hogy mind az illat, mind az íz olyan biokémiai jellemző, amely a gasztronómiának alapvetően meghatározó eleme, ám az emberi kommunikációs folyamatban – nyilván szagló- és ízlelőszerveink relatív fejletlensége miatt – alig játszik szerepet. A kávé asszociatív jelentései között sok sztereotípia is van.
A kávét jellemezni, asszociációkat társítani hozzá hálás feladat, különösképpen most, miközben Budapesten amolyan kozmopolita kávés forradalom zajlik, benne újszerű gondolatokkal és megosztó irányokkal. A kávé azonban bármilyen tudományosan is nézzük, leginkább egy csészényi ígéret mindannyiunk számára. Mindenkinek mást, és mégis kissé ugyanazt ígérve. A beteljesülést. Frissességgel, ínyenc ízjegyekkel, gyümölcsösséggel, melegséggel, sok vagy kevés tejjel, alternatív elkészítési móddal, vagy klasszikus cremaval a tetején. Ahogy a szánkhoz emeljük, ahogy az első korty végigfolyik a nyelőcsövünkön simogatóan, felrázóan, vagy éppen életünk emlékkönyvébe belelapozva legalább egy nanomásodpercre mind megállunk, és figyeljük, hogy elérkezik-e a várva várt beteljesülés.
Megkapjuk-e az ébredést, a reményt az új napra, vagy azt a rövid szünetet, amire szükségünk van a folytonos rohanás közepette. Megérkezik-e a várt melegség, a krémes lágyság, vagy a kávéval járó jó társaság, esetleg sikeres megbeszélés, amit vártunk.
kávé nekem a felnőtt létezés egyik első kapuja. Előbb érkezett, mint a sercegő borosta, sőt talán még a tinédzser fiú verejtéktől sűrű fantáziaképeit is megelőzte. Mert kávét a felnőttek kapnak.
A kávé tehát felelős gondolkodás.
Tudatos létezés.
Vagy csak simán: finom.
