Csillagok

Szülinapos híresség, Koncz Zsuzsa

73 éves lett a hazai beat-, pop- és rockzene egyik meghatározó egyénisége, akit számos tevékenysége mellett verslemezei és dalai tették ismertté, valamint a rá jellemző egyéni előadásmódja.

Koncz Zsuzsa 1946. március 7-én született a Heves megyei Pélyen. 1962-ben a Magyar Televízió által meghirdetett első Ki mit tud? című vetélkedőn tűnt fel, Gergely Ágival közösen lépett fel, és második helyezést értek el. Innentől sorra kereste fel őt az 1960-as évek három meghatározó zenekara az Omega, az Illés, valamint a Metro. A 70-es évek végére már elismert művésznek számított, máig az egyik legtermékenyebb előadó, 98 magyarországi és 24 külföldi önálló lemeze jelent meg, ebből 40 olykor többször, több változatban is kiadott. A szocializmusban gyakran cenzúrázta a politikai vezetés a dalait, azok tartalma miatt. A Keleti-blokkban és Nyugaton és az Amerikai kontinensen is fellépett, az 1979-ben a Fonográffal közösen megjelenő „Valahol” című lemezt a sajtó az évtized lemezének választotta. Máig az egyik legnépszerűbb hazai előadó, több évtizedese pályafutását számos díjjal elismerték, magánéletéről sosem beszél, így erről keveset tudni.