Kultúra

Mondj nemet az irodalommal a kegyetlenség ellen!

1984 nyara óta a Nemzetközi Pen Club felhívására minden évben március 3-án a békéért küzdő írókra emlékezünk, idézzük fel őket és műveik olvasásával mi magunk is a béke mellett állunk ki.

Mióta világ a világ az írók, költők gyakran emelték fel szavukat koruk politikai, társadalmi, közéleti eseményei kapcsán, mint például a háborúk, illetve azok lezárása, a béke mellett.  Versek, irodalmi művek sokasága mond ellent az erőszaknak, az igazságtalanságnak és kegyetlenségnek a maga sajátos eszközeivel. Ezért jelölték március 3-át a Békéért küzdő írók világnapjának, hogy  e napon, a nemzetközi összefogás az irodalom segítségével vegye fel a harcot a háború, az erőszak és az embertelenség ellen. Mi is megosztunk veled egy művet a mai napon.

béke.írók2

 

Dsida Jenő

Circus Maximus

Látod, már ezt is unom
nélküled.
Páholyt veszek neked
az életemben. Ülj bele mellém.
Kék szemem hasadékain
nézz ki te is az arénára:
Folyik a vérengzés,
búg a szelek torka.
Ezer levelet habzsol az ősz,
ezer virág hal meg,
ezer éneklő vértanú. Hallod őket?
S amott azúrkék trónusán
látod a Császárt?
Szája körül kemény mosoly,
ujját leszegi: