Kultúra

Ősbemutató, sajtófotó kiállítás, Veszett a világ - összeállt a program

A Budapesti Tavaszi Fesztivál világviszonylatban is jelentős kulturális programkavalkád. Első 1981-ben megrendezett alkalma óta számtalan díjjal ismerték el.

Idén is csupa különlegességet tartogat a tavasz – lenyűgöző produkciók, orosz alkotók és Liszt művei a 39. Budapesti Tavaszi Fesztiválon!

btf 1

A fesztiválprogramban minden évben kiemelt szerepet kap egy-egy ország művészete: 2019-ben az orosz kultúra kiemelkedő alkotói és alkotásai – klasszikusok, kortársak és élő legendák állnak majd a figyelem középpontjában. A fesztivál nyitókoncertjén, április 5-én Muszorgszkij második és egyben utolsó befejezettnek tekinthető operáját, a Hovanscsinát hallhatja a fesztiválközönség: a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a zeneszerzői szándékhoz hű változatban, Bojti János rekonstrukciójában szólaltatják meg a művet Kovács János vezényletével.

Más műfaj, más mű, ám szintén Muszorgszkij: az észt származású zongorista, Kristjan Randalu, generációjának egyik legsokoldalúbb művészegyénisége az orosz komponista népszerű zongorasorozatát, az Egy kiállítás képeit írta át szaxofon-zongora kettősre, partnere a szaxofon világhírű mestere, David Liebmanlesz. Dvořák, Brahms és Csajkovszkij műveivel, valamint a Prágai Filharmónia Kórusával kiegészülve érkezik hazánkba a Moszkvai Csajkovszkij Zenekar, a koncerten Pasztircsák Polina és Fokanov Anatolij közreműködik. Április 6-án többek között Prokofjev és Csajkovszkij kompozícióit hallhatjuk majd Jurij Basmet és a Moszkvai Szólisták előadásában a Pesti Vigadóban, persze Csajkovszkij-mű, méghozzá a Diótörő-szvit Mocsári Károly és Kocsis Krisztián zongorakoncertjén is felhangzik majd, és orosz tematikával, valamint a kortárs orosz képzőművészet legizgalmasabb alkotóival készül a tavaszra a Budapest Art Week is.

btf 3

A Budapesti Tavaszi Fesztivál programja több meghatározott tematika, fókuszpont és fontos motívum köré épül: Liszt Ferenc alakja és művészete minden évben kulcsfontosságú szerepet tölt be a fesztiválon. Ennek jegyében április 11-én a Faust-szimfóniával áll színpadra Kirill Gerstein, Hamar Zsolt és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Liszt-dalokkal nyűgözi le majd a közönséget Kolonits Klára és Zsoldos Bálint a BMC koncerttermében, és különleges Liszt-koncerttel készül a fesztiválra a Philharmonia Chor Stuttgart is. Április 16-án Liszt Orfeusza és 1. (Esz-dúr) zongoraversenye csendül fel Ránki Fülöp zongoraművész közreműködésével, a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara előadásában.

Izgalmas nemzetközi együttműködésekben sem lesz hiány, és minden műfajban igazi csemegéket tartogat a fesztivál. A Szépművészeti Múzeum impozáns rekonstruált tereiben 2019 tavaszán az itáliai reneszánsz géniuszának, Michelangelo rajzművészetének szentel kiállítást.

Magyarországra érkezik a máltai sztártenor, Joseph Calleja, és a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán ad koncertet a flamenco, a jazz, a roma és a klasszikus zene elemeiből inspirációt merítő kiváló gitárművész, Snétberger Ferenc.

Bach ikonikus művével, a Goldberg-variációkkal érkezik a fiatal és extravagáns dél-koreai zongorazseni, Ji, aki mindössze tízesztendős volt, amikor minden idők legifjabb indulójaként megnyerte a New York-i Filharmonikusok fiatal művészek számára meghirdetett versenyét, és csillaga azóta is egyre magasabbra emelkedik.

A régió egyik legfontosabb eseménysorozata, a 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál (teljes program itt) április 5-22-ig a klasszikus zenei koncertek mellett számos opera-, balett-, tánc- és színházi előadással, jazz- és könnyűzenei programmal, valamint kiállítással várja az érdeklődőket.