Siker

Már nem kell édesítőszer a délutáni kávédhoz

Azt hittük, a fa mögül kikukucskáló pandánál nem lesz cukibb a héten, beismerjük, tévedtünk.

A héten már mutattunk egy édes állatot a National Geographic magazin Isntagram oldaláról. A kép abból az alkalomból jelent meg, hogy a magazin elérte a százmilliomodik követőjét. A kép olyan kedves, hogy talán megnézed még egyszer.

pandaonnatgeo_resize

Eszünkbe sem jutott, hogy mackóról ugyanilyen jó képet láthatunk, pláne pár napon belül. És akkor – szintén az Instán – megláttuk Ross Long koala maciját. A fotós azt írja, a koala nem hogy nem félt tőle, hanem úgy pózolt, mintha eleve elvárta volna, hogy örökítsék meg. Tényleg nem tűnik idegesnek…, de talán azt már nem hagyná, hogy alaposan megdögönyözzük.

ko2_2

Az állatvilággal foglalkozók szerint, amilyen édes a panda és a koala, olyan elfuserált szerzetek is. Ha a Földön nem forrósodott volna fel, nem szennyeződött volna el az elviselhetetlenségig, ezek a cukiságok akkor is veszélyben lennének, mert nagyon rosszak a táplálkozási szokásaik, és sok más tulajdonságuk sem a legjobb a túlélésre. Emberi segítség nélkül a panda már nem is léteznék.

Kár lenne értük, ahogy értünk is. Lehet, hogy mi felnőttek már feladtuk reményeinket, hogy ezt a világot értelmesen, szorgalommal és szívből megmentsük – lemondva akár az ostoba és öncélú fogyasztásról – de a gyerekeink nem akarnak a nekik hátrahagyott sivár és veszélyes világban élni.

Egy svéd – más források szerint: norvég –, de mindenképp Greta Thunberg nevű gimnazista ezért nemzetközi mozgalmat szervezett, amely váratlan és átütő sikert hozott. A világ nagyvárosaiban egymást érik a diáktüntetések, amelyek élhető jövőt követelnek maguknak. Szívet melengető tény, hogy ezeken a tüntetéseken együtt vonulnak tanáraikkal.

Íme Greta – középen, az a kicsi lány – tegnap, Párizsban.

01Greta

A párizsi diákok az Opera előtt tüntettek.

FRANCE-DEMONSTRATION-CLIMATE-YOUTH

De, volt tüntetés – többek mellett – már Londonban és más angol városokban is.

03London_resize

Ha nem csak képen akarod megőrizi a pandákat és a koalákat, neked is tenned kell valamit.