Ha telefonálunk, tulajdonképpen hitelt veszünk fel, hiszen számlánkat jóval később fogjuk rendezni. (Amikor még volt tantusz, vagy pénzbedobós készülék, nem kellett a telefontársaság és közénk beiktatni egy bankot.)
A telefon akkor kezdett hitelkártyává válni, amikor úgy fizettünk ki valamit – mondjuk egy parkolójegyet –, hogy annak árával a telefonszámlánkat növeltük meg. De, már az első ilyen próbálkozásnál felvetődött a gondolat, hogy a telefonnak, mint legáltalánosabb használati eszközünknek, pénztárcává is kellene válnia.
Technikailag a telefonba „csak” egy NFC-chipet kellett beépíteni ahhoz, hogy a mi oldalunk alkalmas legyen egy pénzügyi ügyletre. A másik oldalnak azonban évekig tartott, mire kapcsolódni tudott hozzánk. Be kellett vonni a bankokat is. A különböző működési rendszerű telefonokra alkalmazásokat kellett írni, miközben gőzerővel épültek ki a terminálok a legkisebb sarki boltig is.
2017 óta lehet Magyarországon is mobiltelefonnal fizetni.
Manapság megszokott látvány, hogy valamilyen kasszánál, a sorállás unalmában úgyis a telefonját nyomkodó ifjú egy pillanatra a terminál fölé tarja készülékét, és ezzel már fizetett is.
Ifjú? Nem ifjú hölgy, kisasszony?
Nem. A K&H bank megfigyelése szerint, a telefonjával fizető egyén 82%-ban harmincas éveiben járó férfi, pesti vagy Pest megyei.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a hölgyek miért használják ilyen szerény mértékben fizetésre mobiljukat.
