Csillagok

Számtalan nőt tett boldoggá - 116 éve született Rotschild Klára

Az általa alapított Klára Divatszalon felidézésével rá emlékezünk ma.

Hazánk egyik legnagyobb nevű, a magyar divatéletre jelentős hatást gyakorolt személye, Rotschild Klára története is már a születése előtt eldöntetett, ugyanis édesapja női szabó, míg édesanyja varrónőként dolgozott. Lakásuk, egyben a műhelyük is volt, így Klára lényegében beleszületett a szakmába 1903. február 22-én. Már a szülei is vagyonos réteget szolgálták ki fővárosban működő műhelyükön, Klára elmondása szerint mindent itt tanult meg, amire később szüksége volt a szakmában. Szülei válása után ő édesanyjával maradt, nem sokkal később megnyílt a második Rotschild-szalon, melyet anyukája vezetett. Az 1920-as években Klára férjhez ment a híres textilkereskedő családból származó Glücksthal Pálhoz, majd megnyitották a Deák Ferenc utcában a harmadik Rotschild üzletet, a Klára Szalont. A három divatház más és más pénztárcájúakra volt tervezve, így a szuper gazdagoktól, az arisztokratákon keresztül egészen a közép rétegig mindenkit kiszolgáltak Rotschildék.

Klára igazi profi volt, mert a legjobbakkal vette magát körbe, neki semmilyen szabászati végzettsége nem volt, ám hihetetlenül pontos megfigyelő tehetsége és egyéni látásmódja. Mindig naprakész volt a legutolsó divatból, állandó modellgárdát foglalkoztatott, kiváltság volt nála dolgozni.