Életmód

Kiabálnak és káromkodnak a jóga órán

A harag jógát azoknak találták ki, akik nem a hagyományos módon akarnak megszabadulni a feszültségtől. Óra után kötelező meginni egy pohár sört is.

Amerikában, Houstonban most éppen a haragjógát fedezték fel.
Hát igen, vannak őrült dolgok a világban. De ha jól belegondolsz, a világ is olyan őrült tempóban változik, rohan mellettünk és sokszor velünk, hogy nem csoda, ha lazítani vágyunk. Minél gyorsabban minél hatékonyabban. És nem feltétlenül úgy, hogy csak alkohollal vagy csak mozgással vezetjük le a feszültséget. Mondjuk, mit szólnál a kettő kombinációjához? Például egy olyan péntek esti jóga órához, ahol a szokásos ászanák elvégzés közben a jóga oktató néhány nem túl szalonképes kifejezést is elejt. majd te is- Mert a nyújtás, a feszítés, a légzés egy dolog – megnyugtat és ellazít. De a háborgó lelked, a felgyülemlett negatív érzelmek folyjanak ki, azaz ne fogd magad vissza, nyisd meg a szelepet!
Ez persze nem azt jelenti, hogy folyamatos káromkodással és kiabálással telik az óra, de tény, hogy mindkét műfaj megengedett. (Vélhetően az órát záró meditálás, ha van ilyen, már másképp zajlik.)

S hogy mi jöhet még, amikor tested lelked felüdül? Esetleg egy pohár sör, ami tele van B-vitaminnal, és rásegít az ellazulásra.
Azért azt ne feledjétek, hogy a mérték ilyenkor is érték!