Életmód

Kell-e a futáshoz ketyere, meg applikáció?

Eleinte biztos. Mert rajongani fogsz a tudományosan is igazolt cuccokért, kell, hogy tudjam, mennyi is a pulzusom, jó, ha látom, milyenek az eredményeim, mondod magadnak. Aztán idővel csökken az érdeklődés. De szerencsére te még mindig futsz!

Amikor belekezdtem a futásba, még csak a cipőm se volt túl drága. Akadt valami sportcipő otthon, azt vettem fel. Nem nyomott, nem lett tőle vízhólyagos a lábam, nem fájt a csípőm.
Amikor belekezdtem a futásba, eszembe nem jutott, hogy mérjem az időmet. Tudtam, mikor indultam el az erdő széléről, azt is mennyit bírok futni, meg hogy egyáltalán mennyi időm van egy nap a mozgásra.  Nem érdekelt, hogy 8 perc alatt futom-e az egy kilométert vagy hat alatt. Örültem, ha egyáltalán megállás nélkül sikerült.
Amikor belekezdtem a futásba nem nagyon nézegettem roppant fontos telefonos applikációkat, ugyan milyen értékemet hasonlítanám össze a mivel is? Meg egyáltalán.
Amikor belekezdtem a futásba egyszerűen csak a mozgás öröméért, a kilóim leadásért tettem meg minden egyes lépést.

De aztán változott a kép.
Már vagy egy hónapja edzettem, amikor elolvastam egy cikket arról, hogy tulajdonképpen milyen veszélyben is vagyok. Hogy a pulzust se lehet az égig emelni hosszú távon, mert az ugye a szívet teszi taccsra. Meg hogy nem mindegy, hogy zsírt égetek vagy az izmaimat…. Komolyan mondom megrémültem. Aztán egy kicsivel később meg elkezdtem tudományoskodni. Előtte persze egy sportáruházat vettem célba, mert azt éreztem, hogy futóóra nélkül már egy megveszekedett lépést se tehetek.

Fotó: unsplash.com/FilipMroz

Fotó: unsplash.com/FilipMroz

Az áruházban valószínűleg roppant okos kérdéseket tehettem fel, mert az eladó azt mondta, az én igényeimnek megfelelő órát még nem találták fel. Pedig nem beszélgetni akartam vele, csak a számomra fontos értékeket tudni. Ami bizonyos értelemben túl kevés, más értelemben meg túl soknak bizonyult. Így végül maradtunk egy középkategóriás darabnál. Aminek egy csomó funkcióját nem tudtam kihasználni, de akkor ezt még nem sejtettem.

A vásárlás utáni másnap reggel azonban nem tudtam elindulni idejében. Ugyanis az órámat állítgattam. Mindenféle értékeket kellett bevinni, meg ébredés után pulzust mérni, amiből ő jól kiszámította, hogy mennyi a maximális pulzusom. Na, ezt nem szabad túllépnem, mondtam boldogan, de hát miért is lépném túl, amikor olyan lazán futok néhány száz métert összefüggően….
Szóval nagy nehezen elindultam. Az óra már séta közben, az utca végén sem volt hajlandó megtalálni a pulzusomat, ezért szinte méterenként álltam meg, hogy újra állítsam. Egyszer sikerült, kétszer nem, mert folyamatosan elvesztette a jelet. És ez így ment a futásnál, azzal megfejelve, hogy olyan értéket mutatott, aminek tudatában gyakorlatilag nem megállni kellett volna, hanem azonnal rohammentőt hívni.

Fotó: iStock.com/ZinaidaSopina

Fotó: iStock.com/ZinaidaSopina

Még néhány napig tesztelgettem az órát, majd visszavittem. Az áruház is tesztelgette – 3 hétig. Aztán beigazolódott a gyanú, hogy az óra össze-vissza mér. Kaptam egy újat. Kétszer felvettem, a harmadik alkalommal indulás követően, két utcával később jutott eszembe, hogy nem csatoltam fel a mellkaspántot…. Nem ragozom, attól kezdve nem volt órám. Azóta is a fürdőszoba szekrényben pihen.
Viszont megtanultam magamat szabályozni. Már gyakorlatból tudom, mikor kell lassítani a magas pulzusszám miatt (emelkedő, gyors futás), és miután nem világcsúcsot akarok dönteni, nyugodtan meg is teszem – óra nélkül is.

Viszont valami mégiscsak kell, gondoltam. Így érkezett meg az életembe a telefonos applikáció, amire futó barátaim esküdnek. Nekem csak a harmadik típus jött be, azt már egyedül találtam meg. Mert az első tök sokat dumál (feleslegesen), a második annyi adattal bombázott, aminek a felét sem értettem, időm pedig végképp nem volt megtanulni a kezelést. A harmadikkal viszont már egy éve futok. Nem, nem mondom, hogy nem idegesítő. Az. Különösen akkor, ha rossz eredményeket közöl, ha a telefon elveszíti a GPS jelet. Viszont szépen kilistázza a kis drága, hogy egy hónapban hány kilométert sikerült megtennem, hogy mi volt a legjobb eredményem. Akkor pedig szépen csodálkozom, vállon veregetem magam, vagy azt mondom, hogy majd a következő hónapban, héten, napon jobb lesz. Megtanultam, hogy ne elégedetlenkedjek (elég nehéz ügy), hogy figyeljek a szervezetem jelzéseire is (kell hozzá egy kis tapasztalat). Szóval az applikáció megmaradt, hasznosnak találtatott.

Fotó:Freepik/tirachard

Fotó:Freepik/tirachard

Nem így az a millió kiegészítő, amit egy futó képes magára aggatni. Persze én is beleestem abba a hibába, hogy az “ez milyen hasznos!” felkiáltással csaptam le egy újabb kegytárgyra. Használtam is vagy kétszer. Nincs perifériás zoknim, viszont van sajnos visszerem, nincs hátitatyóként használt vízzsákom, viszont van derékre szerelhető vízpatronos (2 dl folyadék összesen) övem, nincs ultra drága pólóm, nadrágom, térdnadrágom, ellenben van középkategóriás, jó minőségű kevert szálas pólóm, egy széldzsekim és egy softshell kabátom. Na jó, meg két hosszú ujjú trikóm (a téli edzés miatt).  Ja, és egy telefontartó, de az is derékra szerelhető, mert a kézen hordható alatt beizzad a bőröm és roppantul viszket. (Most mondja a párom, meg az a kesztyű, amit állítólag leárazva vettem nem olyan régen….)

És ami nincs még: a fülhallgató. Pontosabban volt: blutooth-os, kicsit drága. De még a Queen Don’t stop me now! brutálisan jó nótája miatt sem voltam képes teljesen lemondani a természetes zajokról. Márpedig, ha fülest teszel a füledbe, ez történik. Összesen egyszer használtam,. (De persze van akinek ez bejön, érdemes először kölcsönkérni a gyerek fülesét, s ha bírod, szereted, csak akkor vásárolj magadnak.)

Ma már ott tartok, hogy a kevesebb több elvét gyakorlom. Azaz minél kevesebb cucc van, lóg rajtam futáskor, annál jobb. Mert olyankor tényleg csak az dolgom, hogy magammal, a természettel és a kilométerekkel birkózzam. És végül is valahol ez lenne a lényeg…
És még valami: elfáradni ér, belefáradni nem! Hajrá mindenki!

A futósorozat első részét ezen a linken, a másodikat pedig itt éred el.