Siker

Havi egymilliónál is többet keresett tavaly negyven pop-rock dalszerző

Olyan, hogy Szörényi-Bródy, Presser-Adamis ma már nics, átlagosan három és fél szerző jut egy dalra.

Találd ki, hány új magyar dalt jegyzett be tavaly a szerzőijog-iroda? Betűvel írom le, hogy nehezebben tudj lesni, de azért tippeld meg előtte. Na, mit mondasz?

Pressr Gábor (MTI-fotó)

Pressr Gábor (MTI-fotó)

Akkor itt a szám: tizenhétezer-négyszáztizenhármat. Kétségtelenül, ez a valamikor „tánczenének” hívott műfaj, ami manapság pop-rocknéven fut, kell a népnek, és üt minden más műfajt.

Itt bármilyen tehetségkutató vetélkedő indul, pillanatok alatt táncdalénekes versennyé válik. A közönség nem igazán kíváncsi a táncosokra, bűvészekre, pantomimosokra, stand up humoristákra, versmondókra – jöjjenek már az énekesek!

És jönnek, végtelen számban. Mögöttük pedig ott állnak a dalok szerzői.

Tavaly tizenháromezer-ötszáznyolcvan szerző vagy jogutódja húzott jövedelmet ilyesféle dalokból. Nagy többségük csak havi ötezer forintot keresett ezen, kilencvennek azonban félmilliónál is több folyt be, negyvenen pedig egymilliónál is többnek örülhettek.

A mai zenében érdekes jelenség, hogy egy-egy slágert egyre több szerző ír. A legnépszerűbb 2018-ban játszott harminc magyar dalnak átlagosan három és fél szerzője volt.

Ez a szám Nyugaton egyre növekszik: 2016-ban még négy és fél ember kellett egy világsláger megírásához, 2018-ban már kilencegészegytized.

Igen elterjedt, hogy egy-egy sztárnak dalszerző tábort szerveznek, ahová számos szerzőt és producert hívnak meg. A példa nálunk is terjed.

És, ha találós kérdéssel kezdtük, fejezzük is be ezzel. Szerinted, hány szerzője volt az Animal Cannibals „Tarolnak az emszík” című számának?

Saccold meg!

Válasz a videóban.