Konyha

A tévés szerkesztőből csokoládémester

Tudtad, hogy hazánkban világszínvonalú kézműves csokoládék készülnek, az egyik legjobb manufaktúra csokoládémesterével beszélgettünk.

A magyar gasztronómiában lezajlott fejlődések elérték a hazai csokoládékészítő manufaktúrákat is. Ma már több, prémiumminőségű magyar csokoládé készül itthon, melyek a nemzetközi gasztronómiai versenyeken is elismerést vívnak ki maguknak. Az egyik legsikeresebb hazai kézműves csokoládémanufaktúra, a Farbric Csokoládé tulajdonosával, csokoládémesterével, Szeleczky-Takács Viktóriával beszélgettünk.

Viktória munka közben, fotó: Csigó Zita

Viktória munka közben, fotó: Csigó Zita

Eredetileg művészi pályára készültél, majd a médiában dolgoztál, hogyan lesz egy televíziós szerkesztőből csokoládékészítő mester?
– A média csak egy “kis” kitérő volt, ami végül 10 évig tartott. A Kirakatrendező és Dekoratőr iskolában végeztem, közben pedig minden évben jelentkeztem az Iparművészeti Egyetem formatervező szakára. Végül eljött a pont, amikor tovább kellett lépnem. Így keveredtem el a Szegedi Tudományegyetem média szakára. Onnan egyértelmű volt, hogy kipróbálom magam tévés szerkesztőként. Izgalmas volt, rengeteget tanultam, de nem vonzott egy idő után. A művészet, a rajz pedig elképesztően hiányzott. Már kezdtem elfogadni, hogy az életemnek ez a korszaka lezárult, amikor egyszer egy forgatáson szembejött témaként a csoki. Először nem is feltétlenül a gasztronómia része, sokkal inkább a benne rejlő forma, csomagolás hatott rám. Szinte azonnal belevetettem magam a dologba és azóta is tart a szerelem.

Mikor döntötted el, hogy végleg felhagysz a médiás munkáddal és a csokoládé készítésnek élsz?
– Ezt egyértelműen az határozta meg, hogy mikortól volt annyi megrendelésem, hogy már nem tudtam egyéb munkát elvállalni. 2 évig még egy online magazinban dolgoztam újságíróként, de közben egyre több időmet foglalta le a csokikészítés. Nyilván pénzt is kellett keresnem, bármennyire is nehéz volt több dolgot egyszerre csinálni. De aztán szerencsére eljött a pillanat, amikor léphettem.

csoki.Viento

kézműves csokoládé

Mennyire nehéz ez a szakma, mitől nehéz?
– Tényleg azt érzem, hogy álmaim munkája, de egyértelműen nehéz. Egyfelől egy vállalkozást vinni nem egyszerű (nekem legalábbis nem az, hiszen ez az első), másfelől fizikai megterhelés. Egész nap állni, sok-sok kilót emelgetni, folyamatosan mozogni. Az utóbbi időben érzem, hogy egyre jobban megterheli a szervezetem. De van segítségem és ez sokat jelent.

Jelenleg milyen szinten áll hazánkban ez az kézműves iparág? Mennyire van mogyoróson és a Karaván csokin felnőtt nemzedék erre felkészülve?
– Hatalmasat lépett ez az iparág. Pár év alatt eljutottunk oda, hogy világszínvonalú csokisok, csokimanufaktúrák vannak Magyarországon. Nemzetközi díjakat nyernek, nyerünk és ez nagy dolog. Ráadásul jóban vagyunk egymással, nekem barátság is szövődött csokis kollégákkal. Ha valamiben segítség kell, felhívjuk egymást. Nem gondolkodunk azon, hogy nehogy valami titkot adjunk ki, támogatjuk egymást. Merjük a másikat dicsérni, hiszen van is miért.

csoki3feher csokolade matcha teaval es gyomberrel

kalocsai mintás, gyömbéres kézműves csokoládé

Szerinted mitől lesz jó egy csokoládé, mik a jó csokoládé védjegyei?
– A legfontosabb, hogy jó kakaóbabból készüljön. Én nemrég belevágtam a bean-to-bar csokoládékészítésbe, vagyis a kakaóbot is én dolgozom fel. Csodálatos élmény, amikor a kezem alatt készül el egy olyan tábla, aminél a kakaóbab pörkölésénél is ott vagyok. A jó csokoládéban kakaóbabon, kakaóvajon, cukron és esetleg lecitinen kívül nincs más. Vaníliát, fűszereket, gyümölcsöket és magvakat természetesen használunk, de aromát, vagy egyéb kakaóvaj helyettesítő anyagot soha.

Számos díjat nyertél a csokijaiddal, melyikre vagy a legbüszkébb?
– A Great Taste Awardson, az International Chocolate Awardson és az Academy of Chocolate Awardson-ról is hoztam el díjakat, ám a legbüszkébb a 2017-ben aranyat nyert ecuadori táblámra vagyok, amelyet kumquattal és ruandai kávébabbal ízesítettem. Illetve előző évben az egyik csomagolásom is aranyat nyert. Ez azért volt fontos, mert csomagolástervezőnek készültem és egy ilyen díj különösen melengeti a szívem.

csoki6

A vállalkozásotok odáig jutott, hogy jelenleg Hamburgban éltek, ahol egy csokoládéműhelyt és egy kávézót üzemeltettek. Mennyire fogékonyak a magyar csokira a németek?
– Kevésbé nyitottak, mint a magyar emberek. Ők egy picit még ennek a folyamatnak az elején vannak, ám amikor kóstoltatom velük a csokijaimat, mindig lelkesek.

Hova tovább, hová lehet még fejlődni a csokoládékészítésben, illetve milyen terveid vannak még a csokik frontján?
– Egyértelműen új babok, ültetvények felfedezése. Nagy álmom, hogy ezekre az ültetvényekre személyesen is eljussak, eddig még nem sikerült, de határozott célom!