Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Szerelem

Tedd jobbá szexuális életed!

A legtöbb párkapcsolat egész egyszerűen megfásul, mert nem képesek fenntartani a változatosságot az együttléteik során.

A változatosság gyönyörködtet, ahogy azt a mondás is tartja, és mi most ehhez kínálunk segítséget. A legtöbb pár nem ismeri fel, hogy igenis a szex is unalmassá tud válni, hiába szeretik egymást, hiába van minden rendeben közöttük. Nem kell ilyenkor kétségbe esni, pusztán merj kísérletezni, ez egy teljesen természetes dolog.
Elsőként szerezz be egy-két új fehérneműt, ez kezdetnek elég is lesz. Bátran hangsúlyozd ki alkatod előnyös részeit, lény büszke ezekre, a párod úgyis imádja azokat és ha te ezekre irányítod a figyelmét csak jót teszel vele. Ezután az aktuson kell változtatnotok, ebben bátran irányítsd a partnered. Ha van olyan dolog, amit még nem kaptál meg tőle, akkor igen is tessék rávezetni. Ezt úgy tudod a leginkább, ha előbb te teszel a kedvére. Egy igazi férfi az ilyet viszonozni fogja, sőt igyekszik túltenni rajtad.
A szexuális pozitúráknak se szeri, se száma, talán egy egész élet is kevés hozzá, hogy mindent kipróbáljátok, így attól nem kell tartanod, hogy ezek végére értetek. A legtöbb pár ugyanazokat a figurákat váltogatja az unalomig. Ezek elsősorban a misszionárius, az ölbe ülős és a kutya póz. Kezdetnek ne akarj mindjárt nagyot ugrani, apró változtatások is célravezetők lehetnek.

teddjobbá.sex1
Oldalt fekve
Nincs szükség atletikus képességekre ennél a pozitúránál, ám annál nagyobb élvezetet képes adni és számos módon variálható, például egymással szemben, a másik háta mögött, illetve fejjel egy irányba, netán fejjel ellentétes irányba. Ennél a szexuális póznál a férfi egyszerre több módon képes téged kényeztetni, ha ez nem jutna eszébe, bátran vezesd rá erre, fogd meg a kezét és finoman mutasd meg neki, hogy mit is kell csinálja. A másik nagy előnye az oldalt fekve figurának, hogy rendkívüli módon, nagyon közelinek érzitek magatokat egymáshoz, úgy együtt tudtok lenni közben, mint azelőtt soha.

teddjobbá.sex2
Fordított lovaglás
A nők egyik nagy kedvence, hiszen te tudod diktálni a tempót, a lendületet, a sebességet, szóval mindent, így akár egymás után többször is képes leszel az orgazmusra, ha elég jól ismered a tested és annak határait. A férfiak sem szoktak tiltakozni ellene, hiszen egész egyszerűen kiszolgálják őket, nekik leginkább csak élvezni kell az egészet minden megerőltetés nélkül, ráadásul a feneked és a kecsesen ívelt női alakod látványa, amint ritmusosan vonaglik nem egy olyan dolog, amit a pasik utálnak.
teddjobbá.sex3

Zuhany alatt
Nem kell feltétlenül új pozíciót kitalálnotok egymásnak, elég lehet az is, ha olyan helyen teszitek egymást boldoggá, ahol előtte ezt még nem valósult meg. Például, ha párod éppen tusol és te követed a zuhany alá az elég jó ötletnek szokott bizonyulni. Előjátéknak mossátok meg egymást miközben már csókolóztok, aztán már úgyis egymáséi lesztek a fürdőben, sőt ha ez jól sikerül onnan egyenesen az ágyba mentek és ott újrakezditek vagy éppen folytatjátok, kinek mi tetszik, ezután pedig újra a zuhany szokott következni.