Cselekvéseinknek következményei vannak, de ezeket személyes döntéseinkkel befolyásolhatjuk. Többek között ebben is áll a szabad akaratunk.
Fotó: iStock.com/joegolby
Keleten a legfontosabb erkölcsi alapszabály az, hogy semmilyen indokkal nem szabad más élőlénynek szándékosan szenvedést okozni. Életünk igazi célja a szellemi fejlődés, aminek eredményeként előbb vagy utóbb mindenki képes lehet eljutni a megvilágosodott tudatállapotba, kiszabadulni a durva materiális világból.
Szerintük életünk és halálunk egy körforgás, egy tanulási folyamat. Halálunk után odaát, a szellemvilágban lelki vezetőnkkel megbeszéljük, kiértékeljük az előző életünk során tanultakat, és megtervezzük következő életünket. Újratestesülés előtt a köztes létben bolyongunk. Addig születünk meg mindig újra erre a földre, amíg a kapott leckét meg nem tanultuk.
A régi szent iratok sohasem tagadták a szellemek létezését, a halottlátást, a szellemidézést, de szigorúan tiltották. A spiritualitást a papság fenntartotta magának és kiválasztott prófétáinak, akik azt hirdették, a mágiának nincs kezdete, mint ahogy nincs vége sem. Egykor Atlantiszban a mágia természetes eszköz volt a gyógyításban, az államigazgatásban és a mindennapi élet területein.
A boszorkányság mesterei azt mondták és mondják a mai napig, hogy halottainktól nem vagyunk elszakítva, szellemeik szüntelenül körülöttünk vannak. Nem meghalt szeretteinket veszítettük el, csak azt a képességet, hogy látni tudjuk őket. Állítják, hogy a szellemtudományokba való beavatás nélkül nem szabad kapcsolatot keresni a túlvilágiakkal. Beavatásra azért van szükség, hogy az elhaltakat ne csak megidézni tudjuk, de képesek legyünk elküldeni is.
