„Messze áll tőlem a tökéletes anyaság (is). Egyáltalán a tökéletesség kifejezéstől és annak minden formájától berzenkedek. Túl nagy elvárásokat gyanítok mögötte. Meg hamisságot. Egy olyan képet, amelynek köze sincs a valósághoz. Ettől függetlenül tudom, a legtöbb anyuka – én magam is – arra törekszünk, hogy csemetéink a leges-leges-leges-legeslegjobb gondoskodást kapják meg a világon. Ha lehet, tőlünk, mégis csak mi vagyunk az első számú edzők (az apukák mellett) ebben az életnek nevezett hajrában.
Értük élünk. Meg jár is nekik a mindenre kiterjedő, alapos, átgondolt és leginkább a tudatos gondoskodás. A táplálás területén is. És ahogy látom, a nagyon jó anyukák, kimondom, na: a TÖKÉLETES ANYUKÁK ökouzsit csomagolnak a csemetéknek. Minden nap. És ezt ki is posztolják – igen gyakran – a közösségi oldalakra. Aztán amikor én belebotlok egy ilyen színes, csábítóan salátás, zsírszegény triplasajtos, gyümölcsfalatkás uzsonnaposztba, hát szerfelett bosszankodom. Felágaskodik bennem a bűntudat. Mert én akkor is, ma reggel is, pénzt (paripát, fegyvert) csomagoltam a gyereknek.
Fotó: iStock.com/noblige
Ma például teljesen boldog voltam, mert nem a gyerek malacperselyéből csórtam el azt az aprót, amit aztán orvul uzsonnapénzként nyomtam a gyerek kezébe. Becsszó, a saját táskáim mélyéről vadásztam össze a pénzt. Mind az ötszáz forintot, amiből aztán a gyerek majd szépen megoldja a tízóraiját. Mert reggelizett itthon – ennek nyomaival minden reggel találkozom. Kakaózott, kavart magának müzlit is. Van itthon cukormentes változat, abból evett, de bőséges, a pultra is jutó szemcsékből úgy láttam, azért a saját adagját megszórta cukorral is. Mert kell az energia. De legalább bedobott a táskájába egy almát is. 14 éves a drága gyermek, fiú és fejlődésben van. Meg örökös ellenkezésben velem, az apjával, a világgal. A mindenféle trendekkel, amit nem a saját korosztálya talál ki vagy képvisel. Az étkezés területén is. Ökouzsis próbálkozásaim rendre kudarcba fulladtak, fulladnak. Csoda, ha egy ideje pénzre váltom a személyes gondoskodást? Aprópénzre a tökéletes anyaság látszatát is.
Mondhatjátok bátran, hogy biztos már az elején elrontottam, és egy kamasz táplálkozási szokásait nem lehet csak úgy ukkmukkfukk megreformálni. Apró lépésenként kell haladni, meg fontos a személyes példamutatás. És akkor én rámutathatnék, hogy a gyerek az én cukormentes müzlimet cukrozza ehetetlenül édesre és higgyétek el nekem, nem tehetek arról, hogy egy ideje undorodik mindentől, ami zöld. Nem a spenót miatt van, amit babakorában tetszik-nem tetszik alapon belekanalaztam, az biztos, mert a füstölt sajtos-húsos, spenótos makarónit azért még megeszi. De három napig nem szól hozzám, ha brokkolit lát az asztalon. Szerinte büdös és kész és nincs az a gasztronómiai fortély, ami a brokkoli eredendő bűzét képes lenne elnyomni.
Fotó: iStock.com/a_namenko
Csatáztunk sokat, egy ideje feladtam. És akkor jönnek velem szembe a tökéletes ökouzsis posztok. Valaki mondja már meg nekem, árulja el a titkot, hogy lehet egy 6–16 éves „kicsivel” a brokkolikrémes, sómentes zabpehelyszeletet megetetni? Vagy a nyers céklakrémet, a tonhalas zellerkolbászkákat? Tuti lefizetik a gyerekeket valami mással. Anya elkészíti, lő egy fantasztikus fotót, posztol. A gyerek meg bedobhat az ökouzsi mellé a táskába néhány túró rudit, az apa meccsről megmaradt, megszottyadt sóscsipsze mellé.
Tudom, hogy én vagyok a hunyó. De a lelkem mélyén remélem, nem vagyok egyedül… nem vagyok egyedül anyaként, akik mind kudarcos harcot folytatunk azért, hogy a gyerekünk minőségi falatokhoz jusson. Talán nem vagyok egyedül azzal sem, ha bevallom, hogy én néha párizsis zsemlét dobok össze vacsorára és az egyedüli vitaminforrás a szendvicsben a hűtő alján lelt kicsit már fonnyadt paprika. Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy ettől még NAGYON SZERETEM a gyerekem, csak éppen nincs elég erőm ahhoz, hogy TÖKÉLETES legyek, sőt… ahhoz sincs erőm, hogy ezt a látszatot keltsem másokban. Továbbmegyek: igény sincs bennem erre. Szívből remélem, a gyerek érzi ezt, átlát a szitán, és naponta, jókedvűen elrágcsálja azt az almát, amit az én gondoskodó szívem az egészséges táplálkozás jegyében az asztalra csempészett. Lesz, ami lesz alapon.”