Siker

A titkos szépség könyve

A szépségideál kultúránként, koronként változik. Hiába hisszük, hogy csak a vékony nők hódítanak évszázadok óta, vagy csak a szőkék, valójában az örök igazságot sosem tudjuk megcáfolni: a szépség a lélekben lakozik, és csak egy jó fotósra, majd megfelelő fényre van szükség ahhoz, hogy megmutatkozzanak lényünk legtitkosabb, legcsodálatosabb tartalmai.

A szépség titkát az emberiség szinte már a kezdetek kezdete óta keresi-kutatja, de legfőképpen próbálja megragadni valamiféleképpen: barlangrajzokon örökítette meg, majd cseppkő talizmánokba zárta az esszenciát, később grandiózus szobrokat, épületeket emelt, aztán festett, majd végül fényképezett és filmezett. Vajon sikerül valaha megtalálni? Ezt döntse el maga mindenki, addig is vessünk egy pillantást korunk szépségeire.

Mihaela Noroc fotográfus négy kerek esztendőt szentelt az életéből annak, hogy utazgasson a világban keresztül-kasul, fényképezgessen, s hogy legjobban sikerült képeit aztán egy 352 oldalas albumban adja közzé, melynek címe, A szépség atlasza. Összesen 500 nő portréját csodálhatjuk meg. Mihaela 31 éves, Romániában él, festő édesapa gyermekeként nőtt fel. Ez számára elmondása szerint azért fontos, mivel fiatalsága a színek bűvöletében telt el. 16 éves korában talált rá a fényképezésre mint a számára legmegfelelőbb kifejezési formára. Korábbi utazásai során már felfedezte, milyen csodálatosan sokszínű a világ, mennyi érdekes és izgalmas kinézetű és lelkületű ember lakja, s 27 évesen elhatározta, hogy elindul a leghosszabb útjára, s megmutatja, mit és hogyan lát ő. Útja során főként olyan nőket fotózott, akik az adott kultúrában, népcsoportban a szépség megtestesítői voltak az 50 különböző országban.

Tuktu – Törökország

Tuktu fiatal kora ellenére rendkívül sok nehéz pillanatot megélt már, ám pozitív hozzáállása mindig segített neki túllendülni a nehézségeken. Egészen fiatal korában munkába kellett állnia, mivel édesapja lebénult, s munkaképtelenné vált. Tuktunak mégis sikerült szakmát tanulnia, szakács lett belőle, ám nem sokkal ezután teljesen váratlanul, egyik napról a másikra, elveszítette a hallását. Azóta egy implantátum segítségével újra hall, bár sajnos gyengén, de legalább tud dolgozni, még ha nagyon kell is figyelnie, hogy minden hangot meghalljon a zajos éttermi konyhán. Ő azonban sosem panaszkodik, hanem hálás minden egyes napért, amit megélhet.

https://www.instagram.com/p/BZWZyXZn2N0/?taken-by=the.atlas.of.beauty

Anais – Berlin, Németország

Anais Franciaországban született mali anya és francia apa gyermekeként, de pár éve Berlinbe költözött. Nincs könnyű dolga, hisz itt, Európában ő fekete, második otthonában, Maliban viszont fehérnek számít. Ám ő imádja ezt a köztes létet, s azt, hogy két különböző kontinensen is van családja.

https://www.instagram.com/p/BIIW65AAQT8/?taken-by=the.atlas.of.beauty

Giulia – Szardínia

Ez a csodálatosan szép lány, Giulia egy szardíniai kisvárosban, Villaurbanában él. Van valami egészen különleges ebben a szigetben, varázs, mely ott lakozik minden itteni ember szemében.

https://www.instagram.com/p/BM6v5eRDMzx/?taken-by=the.atlas.of.beauty

Burcu – Törökország 

Burcu arcán születése óta egy hatalmas anyajegy van, melyre a lány mindig is büszke volt, sosem akarta elrejteni, inkább úgy gondolta, ez az, ami őt különlegessé teszi. S milyen igaza van! Azzal, hogy elfogadja magát olyannak, amilyen, példát mutat másoknak is.

https://www.instagram.com/p/BaCJrmmnrvU/?taken-by=the.atlas.of.beauty

Sona – Katmandu 

Mihaela Sonát Nepálban kapta lencsevégre egy hindu ünnep, a holi alatt: a tavasz első napján ezekkel a csodás színekkel azt ünneplik, hogy a jó győzedelmeskedik a gonoszság felett, s a világ újra virágba borul.

https://www.instagram.com/p/BR047LBlsie/?taken-by=the.atlas.of.beauty

Monika – Macedónia

Monika gyerekkorában egy szörnyű autóbaleset után kényszerül kerekesszékbe, s most, 15 évvel később erős, magabiztos fiatal nőként jogot hallgat, s azért küzd, hogy többé ne történhessenek ilyen esetek. Ő és a hozzá hasonlók teszik jobb hellyé ezt a világot, méghozzá úgy, hogy életüket a jó ügy szolgálatába állítják.

https://www.instagram.com/p/BVPwthllBPJ/?taken-by=the.atlas.of.beauty

A guatemalai asszony 

Nők milliói cipelnek súlyos terheket nap mint nap, ki szó szerint, ki pedig csak átvitt értelemben.

https://www.instagram.com/p/BU18dvwllJj/?taken-by=the.atlas.of.beauty