Siker

Így változhat az életünk a 30-as éveinkben

Előbb vagy utóbb eljutunk a felismeréshez, hogy bizony mennyire megváltozott az életünk a 30-as éveinkre, különsen, ha összehasonlítjuk a 20-as éveink szertelenségével. Persze azt szokták mondani, hogy mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát, de bizony vannak arra utaló jelek, hogy kezd benőni a fejünk lágy, és a bohó 20-as énünk egyre távolodik, míg a remélhetőleg érettebb 30-as énünk visszavonhatatlanul megjelent.

Ezek a korral az életünkben bekövetkező változások nem feltétlenül rosszak, sőt! Egyesek talán megijednek, amikor ráeszmélnek, hogy hogyan változott (vagy egyáltalán attól, hogy megváltozott) az életük a 20-as éveikhez képest, és az idősödés eme jelei kétségbeejtik. Pedig ennek az életkornak is megvan a maga szépsége, ahogyan a későbbi évtizedeinknek is. Ne féljünk a változástól, többek között ebben rejlik az élet izgalmas szépsége!

Fotó: Unsplash/ Tamara Bellis

Fotó: Unsplash/Tamara Bellis

Íme azok a bizonyos változások

A barátaink már több mint egy háztömbnyire laknak tőlünk, és nem hetente egyszer találkozunk velük, hanem félévente, évente egyszer.

Az üzletekben bömbölő zene idegesít bennünket, ráadásul már egyre kevesebbet ismerünk közülük.

A szombat estéink már inkább az otthoni tévézésről szólnak, mint a féktelen bulizásról.

A szabadságot nem azért vesszük ki, hogy bulizzunk, fesztiválozzunk, elutazzunk pihenni, hanem hogy meglátogassuk a családot, vagy esküvőre menjünk.

Szingliként újra számbavesszük azokat a lehetséges partnerjelölteket, akiket korábban valamiért visszautasítottunk.

Egyre könnyebben mondunk nemet.

És egyre nehezebben fogyunk, ha sikerül, egyre nehezebben tartjuk meg.

Egyre rosszabban bírjuk az alkoholt, és valójában már nem is kívánjuk annyira, mint régen.

A munka egyszeriben tényleg csak munka lesz a számunkra.

A baráti összejöveteleken egyre több lesz a gyerekek száma.

Sokkal jobban megfontoljuk, mire költünk, és egyszeriben nagyobb összeget költünk a lakásunkra, autónkra, a nagyobb dolgokra.

Ráadásul fel is dob bennünket egy új mosógép vagy ágymatrac beszerzése.

Valaki a környezetünkből már biztosan elvált. Vagy éppen mi.

Ételallergiát észlelünk magunkon, igyekszünk tudatosabban étkezni, tudatosabban élni, ami vagy összejön, vagy nem, de próbáljuk!