Te + Én

A megsebzett szív forradása – szakítás utáni gyászmunka

A szakítás veszteség. Életünket a szeretett férfi társasága nélkül kell folytatnunk, és még ha közös megegyezésen is alapult a döntés, a lezárás nem megy egyik napról a másikra. Ugyanúgy megéljük – és meg is kell élnünk – a gyász öt fázisát, hogy aztán begyógyult szívvel, a befogadásra újra készen térjünk vissza a mindennapokhoz.

Nagyon szerencsések azok, akik első szerelmükkel kötötték össze az életüket, és nem kellett megtapasztalniuk a szakítás fájdalmát. Sajnos ők vannak kisebbségben, hiszen legtöbben valószínűleg átestünk ezen az élményen, nem is egyszer… Persze máshogy élünk meg egy szakítást tinédzserként és felnőttként, és másként egy rövid kapcsolat végét, mint egy akár évtizedekig tartó együttélés, házasság felbomlását. Az azonban biztos, hogy a továbblépés folyamata időbe telik, és a gyász öt fázisán át kell esnünk ahhoz, hogy el tudjuk engedni a kapcsolatot és újra meg tudjuk nyitni a szívünket valaki előtt.

A tagadás

„Hogy történhetett ez? Nem lehet vége! Ez biztos csak egy kis megingás, és majd minden rendbe jön!” – ilyen gondolatokkal próbáljuk nyugtatni magunkat, és el sem hisszük, hogy valóban vége lett. Olyan friss az élmény, hogy agyunk még gőzerővel hadakozik az elfogadás ellen, és szinte fel sem fogjuk az egészet. Meggyőzzük magunkat arról, hogy nem is voltak előjelek, és éppen ezért nem tudjuk megérteni, miért történt.

Fotó: iStock.com/Volodina

Fotó: iStock.com/Volodina

A düh

Amikor kezdjük valóban felfogni, hogy a kapcsolatnak vége lett, eluralkodik rajtunk a harag – a másik fél iránt, saját magunk iránt, vagy az igazságtalannak érzett helyzet miatt. Dühösek vagyunk a másikra, hogy hogyan tehette ezt meg velünk, hogy lehet ilyen önző, és még arról is meggyőzhetjük magunkat, hogy kiábrándultunk belőle emiatt. Nem ritka, hogy a bosszúvágy érzése is bekúszik szívünkbe, amely olykor rosszindulatú üzenetek és telefonhívások formájában nyilvánul meg. Aztán haragszunk magunkra is, hogy hogyan lehettünk ilyen vakok, miért nem vettük észre a jeleket. Teljesen természetes a düh érzése, és van, akinek segít, hogy könnyebben elengedje a múltat.

Az alkudozás

Ha a harag érzése lecsitult bennünk, átveszi a helyét a halvány reménysugár: még nincs veszve minden, csak tanulni kell a hibákból és meg kell változnunk. Legalábbis elhitetjük magunkkal, hogy ha így teszünk, a kapcsolat újra életképes lesz. Ehhez azonban két fél szükséges, és sajnos a legritkább esetben van jó vége az újbóli próbálkozásnak. Persze előfordul, hogy ha a szerelem még nem múlt el teljesen, és valóban mindketten képesek vagyunk tanulni a hibáinkból, működhet a dolog, ám nem szabad beleesnünk az önámítás csapdájába.

Fotó: iStock.com/OcusFocus

Fotó: iStock.com/OcusFocus

A depresszió

Amikor falakba ütközünk az alkudozás fázisában, nincs más választásunk, mint ténylegesen elfogadni, hogy ennek nem lesz folytatása. Ilyenkor nem csoda, hogy teljesen magunkba zuhanunk és maró ürességet érzünk a lelkünkben. Úgy érezzük, nélküle semminek nincs értelme, nincs kedvünk dolgozni, a barátokkal találkozni, legszívesebben csak otthon ülünk magunkba roskadva. Szürkének látunk mindent, az emberekkel való kapcsolatot is kerüljük ebben az időszakban.

Az elfogadás

Egy idő után már kénytelenek vagyunk megbékélni a helyzettel és rájönni, hogy az élet nem áll meg. Képesek vagyunk kicsit távolabbról szemlélni az eseményeket, és még akár válaszokat is kaphatunk a miértekre. Megértjük, hogy miért nem működött a kapcsolat, és már nem is haragszunk emiatt. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy nem a szakítás körül forog minden gondolatunk. Szépen lassan újra visszatérünk a mindennapokhoz, felvesszük a kapcsolatot a barátokkal, és képesek vagyunk elhinni, hogy egyszer újra leszünk még szerelmesek. És így is lesz!

A témával bővebben is foglalkozik a Ridikül ma 17 órakor kezdődő Derült égből villámcsapás című adása. A stúdióban beszélget Horváth Lili, Horgas Eszter, Ábrahám Edit, valamint meglepetés-férfivendégünk.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg.