Otthon

A család fogadott barátai: a műsorvezetők

Észrevétlenül válnak az életünk részévé, de egyszerre csak azon kapjuk magunkat, hogy úgy érezzük, a tévéből ránk mosolygó, nekünk beszélő, magyarázó műsorvezetőre úgy nézünk, mintha régóta ismerősök, talán már barátok is lennénk. Ők a család fogadott barátai, a műsorvezetők a tévéből.

Egy televíziós műsor sikere nagyban függ az azt vezető személytől. Még ha nem is ismerjük, korábban nem láttuk, hiszen akár egy teljesen új arcot is választhatnak egy beszélgetős napi vagy heti műsor vezetőjének, szóval még ebben az esetben is fontos, hogy ki az, akit odaültetnek a kamerák elé, és hagyják, hogy ő kalauzolja a nézőt, bennünket, a kérdések és válaszok, a miértek és a hogyanok olykor meglehetősen kesze-kusza rengetegében. S ha jól választottak, akkor a műsor sikere már félig-meddig garantált, hiszen ha a nézők megszeretnek valakit, akkor sokszor már miatta is odakapcsolnak, leülnek a tévé elé, és nézik a műsort, a beszélgetést. Vagy alig várják, hogy végre megkezdődjön a kedvenc műsoruk azzal a szimpatikus, sármos, jó modorú vagy pimaszul vicces fiatalemberrel, és/vagy azzal a bájos, kedves mosolyú, mindig gyönyörű nővel, akin a múltkor egy olyan szép ruha volt, és mindig olyan szépen ki van sminkelve, hogy csak bámulunk…

Fotó: iStock.com/AndreyPopov

Fotó: iStock.com/AndreyPopov

Régen volt. Hogy is volt?

Különösen a televízió hőskorában volt jellemző, hogy a tévés műsorvezetőket szinte családtagnak tekintették a nézők. Már maga a tévé jelensége is meglehetősen új volt, s a nap mint nap bejelentkező, kedvesen mosolygó arc elmondta, hogy milyen műsor várható aznap. De voltak olyan meghatározó személyiségek is, akik csak hetente szerepeltek „a dobozban”, mégis az életünk részévé váltak, többek között tudományos ismereteket, felfedezéseket osztottak meg velünk, elmondták, hogyan műveljük a kertünket, vagy éppen szeszélyes poénokkal szórakoztattak bennünket.

Azóta persze változott a televíziós műsorvezetőkről kialakított kép. Akkoriban nem volt olyan nagy választék a csatornák tengerében, mint manapság, amikor sokszor talán azt sem tudjuk, mit nézünk, csak azt tudjuk, hogy ez a sorozat következő része, ez az a műsor, amelyikben ez vagy az a férfi vagy nő szokott középen állni, és viccelődni a műsor többi szereplőjével. És míg régen a műsorvezető olyan misztikus, híres embernek számított, akivel csoda dolog találkozni, addig mára csak néhány minőségi műsor maradt meg, vagy indult el azért, hogy minőségi szórakoztatással töltse meg a hétköznapjainkat. Hasznos és fontos információkat tudhatunk meg belőlük, vagy éppen olyan érdekes és szellemes beszélgetéseket nézhetünk, hallgathatunk végig, amelyek után azt érezhetjük, ezért megérte odakapcsolni. Egyáltalán, ezért még megéri, hogy van tévénk.

Fotó: iStock.com/Wavebreakmedia

Fotó: iStock.com/Wavebreakmedia

Hogy nehéz-e minőségi műsort csinálni? Attól függ. Ha csak szórakoztatni szeretnénk, és semmit nem mondani, akkor igen. És akkor minek? De ha egy műsornak van mondanivalója, és a műsorvezető úgy ül vagy áll oda a kamerák elé, hogy tudja, milyen felelősség van a vállán (mert ott vannak a másik oldalon a nézők), hogy neki ott nemcsak viccelődni, de mondanija is kell valamit (Valamit), abból még mindig lehet minőség.

A témával Családbarátok címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül ma is 17 órakor kezdődő adása. A stúdióban beszélget Harsányi Levente és a Családbarát két új műsorvezetője: Kolozsi Kilián és Csalami Csaba. S természetesen ez alkalomból sem maradunk meglepetésvendég nélkül.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg.