Egészség

Reggeli rituálék, amikkel az egész napunkat tönkretehetjük

Ha fáradtak vagyunk, egész nap alig bírunk ébren maradni, hajlamosak vagyunk a tegnap estét hibáztatni, amikor túl sokáig fent voltunk. Pedig könnyen lehet, hogy a hibákat inkább a reggeli szokásainkban kellene keresnünk, amelyekkel akár az egész napos fáradtságot is megalapozhatjuk. Szerencsére ezeken a szokásokon képesek vagyunk változtatni némi odafigyeléssel és önuralommal.

Ébredés után még 20 percig ágyban maradunk és a telefont nyomkodjuk

Ha hisszük, ha nem, nem a telefonnyomkodással van a gond, hanem azzal, hogy mindezt az ágyban fekve csináljuk. Az ágy egyetlen dolgot jelent: alvást, így ha tovább ágyban maradunk, az agyunk azt hiszi, hogy az alvás és nem az ébredés ideje jött el – véli dr. Raj Dasgupta. Ha csak 10 percre is, de visszaalszunk, az könnyedén elhúzódhat akár egy óráig, akkor pedig már az alvás REM fázisából riadunk fel. Ha mélyebb alvásból ébredünk, sokkal fáradtabbnak érezzük majd magunkat egész nap. A megoldás tehát: ha megszólalt az ébresztő, bármilyen nehéz is, keljünk ki az ágyból azonnal.

Nem hidratálunk

A reggeli kellemetlen lehelet oka a dehidratáltság, így a napot egy nagy pohár vízzel kellene kezdenünk. Az éjszaka folyamán szervezetünk felhasználja az előző estig kapott folyadékot, és az alvással töltött 8 óra alatt nem kap utánpótlást. Ezzel pedig fokozatosan csökken az energiaszintünk is. A kutatások szerint már egy közepes mértékű dehidratáltságot is megérez a szervezetünk, így azt tanácsolják, hogy mielőtt utcára lépnénk, igyunk meg legalább 250 ml folyadékot.

Fotó: iStock.com/fizkes

Fotó: iStock.com/fizkes

Este zuhanyozunk, nem reggel

Ebben nincs konszenzus, mindenki máshogy szokta meg, de dr. Dasgupta álláspontja, hogy az esti forró zuhany nem használ a pihentető alvásban, ugyanis a testünk éjszaka lehűl, ha azonban előtte alaposan felmelegítjük, nehezebben fogja elérni az ideális hőmérsékletet. Ő tehát úgy véli, reggel érdemes zuhanyozni.

Munka után megyünk edzeni, ahelyett hogy reggel sportolnánk

Bár tudjuk, hogy sok ember számára lehetetlen elképzelés, hogy ébredés után azonnal sportolni kezdjen, a szakemberek szerint ez sokat segíthet, hogy energikusak legyünk. A sporttal endorfin szabadul fel bennünk, ráadásul több oxigén is jut a szervezetünkbe, ami elősegíti a tüdő és a szív jobb működését, ezáltal pedig úgy érezzük majd, hogy tele vagyunk energiával. Ha nem fér bele a reggelbe egy teljes értékű edzés, már 10 perc gyors séta is sokat segíthet.