Siker

A halogatás művészete: amit ma megtehetünk, azt meg is tesszük?

A határidő az egyik legjobb múzsa – tartják azok, akik szívesen halasztgatják a teendőiket. De vajon jól teszik? Vagy jobb, ha mindent „most” csinálunk meg, és nem „majd” vagy „holnap”? Egyesek el sem tudják képzelni, hogy csak tolják, halasztgasság a dolgaikat, mások profi halogatók. S hogy melyik a hatékonyabb?

„Ej, ráérünk arra még!” – mondta Petőfi versében Pató Pál úr mindenre, bármilyen feladat elé is állították. Pedig volt szó házasságról, házfelújításról vagy a ruhatár csinosításáról, ő bizony rendre csak legyintett, hogy nem kell azzal annyira sietni, ráér még megcsinálni – s bár a versből pontosan nem derül ki, hogy végül megnősült-e, vagy bevakolta-e a házat Pató Pál úr valaha, de gyanítjuk, hogy sohasem.

A halogatás mindenkinek szíve joga, könnyen előfordulhat, hogy a feladat, amit napról napra csak halasztgattunk, nem is olyan fontos, mint elsőre (és másodikra) tűnt, végül nem is baj, ha esetleg el sem végezzük. De ott van a másik formája, amikor halogatunk valamit, pedig tudjuk, hogy minél később csináljuk meg, annál rosszabb lesz, annál kevesebb időnk lesz rá, annál jobban kell majd kapkodni. S mit teszünk ilyenkor?

Fotó: iStock.com/golubovy

Fotó: iStock.com/golubovy

A lelkiismeret…

„Lelkiismeret-furdalásom van. Rendszeresen előfordul velem, hogy tudom, nagyobb feladat vár rám néhány nap múlva, vagy több kisebb, amiket határidőre kell megoldani, elkészíteni. És rendszeresen az utolsó pillanatban fogok hozzá megcsinálni ezeket, így jellemzően éppen készen vagyok velük akkorra, amikorra kell. S közben bánom, hogy megint ilyen lusta voltam, mert ha időben elkezdem, akkor lehet, hogy jobb munkát végeztem volna” – avatott be Kriszti a munkarendjébe.

…a múzsa csókja…

De hasonlóan halogatós típus Anna is: „Az utolsó pillanatban mindig bosszankodom, amiért nem fogtam hozzá a dolgaimhoz hamarabb, mert tudom, hogy milyen sok időm lett volna rá, de bezzeg én csak halasztgattam azokat, hogy ‘majd, nemsoká, holnap’, és végül mindig csak kapkodok. Bár az is igaz, hogy olykor sokkal több és jobb ötletem van olyankor, amikor sürget az idő, mint ha lenne még egy hetem. Rám tényleg igaz az a mondás, hogy a határidő az egyik legjobb múzsa” – árulta el a menedzserként dolgozó Anna.

Fotó: iStock.com/ diego_cervo

Fotó: iStock.com/ diego_cervo

…és az önbecsapás

A hatékony időbeosztásra többféle elméletet létrehoztak már, ezek segíthetnek abban, hogy minél jobban beosszuk a napunkat, hetünket, s hogy minden feladatot elvégezzünk, ne felejtsünk el, vagy ne maradjon ki egy sem. Csakhogy ezeket a gyakorlatokat követni kell, vagyis az is egyfajta fegyelmet és kitartást igényel, hogy tartsuk magunkat valamelyikhez, de aki csak halogat… „Már sokféle módszerrel próbálkoztam, és havonta legalább egyszer elhatározom, hogy majd mostantól előre dolgozom, hogy mindent időben leadok, hogy ne kelljen állandóan kapkodnom, sietnem, és aggódnom, hogy nem készülök el valamivel. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy sosem jön össze, valahol mindig elcsúszom” – magyarázta Vivien. A 28 éves jogi asszisztens most azzal próbálkozik, hogy mindenhez egy nappal korábbi határidőt jelöl ki önmagának, amivel egyelőre az a baj, hogy nem tudja önmagát becsapni.

A témával Amit ma megtehetsz, halaszd holnapra? címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül mai adása. A stúdióban beszélget Aranyosi Péter, Ujvári Zoltán Szilveszter és Nacsa Olivér, valamint meglepetés-hölgyvendég is érkezik hozzánk.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg.