Csillagok

Elhunyt Nepp József rajzfilmrendező

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró – tudatta családja hétfőn az MTI-vel. A magyar mozgókép mestere címmel is kitüntetett művészt életének 84. évében, október 6-án váratlanul érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Nepp József 1934. június 23-án született Csepelen, a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után került a Pannónia Filmstúdióba. Első műve, a Szenvedély című rajzfilm szakított a mesehagyománnyal, és új korszakot nyitott a karikatúrastílusban rajzolt aktuális, groteszk, sőt abszurd történetekkel. 1964-ben készült a Gusztáv-sorozat, a máig legnépszerűbb magyar rajzfilmsorozat, amelynek Dargay Attila és Jankovics Marcell mellett ő a szülőatyja. A Mézga család, majd a Dr. Bubó tévésorozat sikerében is nagy szerepe volt, nem véletlenül nevezik őt az animációval foglalkozó filmtörténészek a magyar animáció mindenesének.

Budapest, 2017. október 9. Életének 84. évében, 2017. október 6-án elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező. A magyar mozgókép mestere címmel is kitüntetett művész nevéhez olyan legendás alkotások fűződnek, mint a Gusztáv-sorozat, a Mézga-család és a Dr. Bubó című tévésorozat, vagy a Lúdas Matyi és a Szaffi című rajzfilmek. A felvétel 1999. március 15-én készült a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán a Parlamentben. MTI Fotó: Kovács Attila

Budapest, 2017. október 9.
Életének 84. évében, 2017. október 6-án elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező. A magyar mozgókép mestere címmel is kitüntetett művész nevéhez olyan legendás alkotások fűződnek, mint a Gusztáv-sorozat, a Mézga család és a Dr. Bubó című tévésorozat, vagy a Lúdas Matyi és a Szaffi című rajzfilmek. A felvétel 1999. március 15-én készült a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán a Parlamentben.
MTI Fotó: Kovács Attila

Szaffi, Lúdas Matyi és Az erdő kapitánya

Sok egész estés és kisrajzfilm írója és társ-forgatókönyvírója, közreműködött a Lúdas Matyi (1976), a Szaffi (1984), Az erdő kapitánya (1987) című filmek elkészítésében. Számos közös produkcióban, például a János vitézben (1973) animátorként dolgozott. Gyakran szerzett filmzenét is. 1983-ban önállóan rendezte a Hófehért, a Grimm-mese szokatlan, szatirikus feldolgozását, majd 1986-ban a Gréti… című filmet. Az Iparművészeti Főiskola animációtanára volt két ízben. Nepp József az 1980–90-es években már főként a televíziónak dolgozott.

1967-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 1974-ben érdemes művész, 1981-ben kiváló művész lett. 1999-ben megkapta a Kossuth-díjat, majd 2006-ban a magyar mozgókép mestere elismerést.