Egészség

„Vajon kihúztam a vasalót?” – apró rossz szokásoktól a kényszerbetegségig

Biztos mindannyiunkkal előfordult már, hogy elmorfondíroztunk napközben azon, vajon bezártuk-e otthon az ajtót, vagy elzártuk-e a gázt. Esetleg hirtelen a zsebünkhöz kaptunk, hogy megvan-e a telefonunk. De mi a helyzet akkor, ha ettől az érzéstől nem tudunk szabadulni és addig-addig motoszkál bennünk, amíg az egész életünkre hatással lesz? Makai Gábor klinikai szakpszichológust, pszichoterapeutát kérdeztük a hétköznapi kényszerességről.

Nóra reggelente rohanva készülődik, közben kávét főz, hajat vasal, szellőztet. Indulás előtt mindent lekapcsol, becsuk, kihúz és elindul dolgozni. Az ajtónál visszafordul, hogy biztos legyen benne, bezárta-e, de miután újra lenyomja a kilincset, megnyugszik. A reggeli rutin szinte minden nap ugyanúgy zajlik számára, de előfordul, hogy nap közben a munkahelyén elfogja a bizonytalanság: biztosan kihúztam a hajvasalót? Nem hagytam égve a lámpát? Elzártam a gázt? Ezentúl sokkal alaposabban ellenőrzi önmagát reggelente, van, hogy a bizonytalanság már a lépcsőfordulóban belefészkeli magát a fejébe, úgyhogy inkább megelőzve az egész napos szorongást, még egyszer visszamegy és mindent ellenőriz. A reggelek ettől kicsit megnyúlnak, néha kétszer is visszaszalad, sőt az is előfordul, hogy inkább lefényképezi a tűzhely gombjait, hogy biztos legyen benne, elzárta és nyugodtan teljen a napja. Ilyenkor sosem veszi elő később a képet, de a tény, hogy van bizonyítéka, megnyugtatja. Egyik reggel aztán annyira nehezen indul el, mert fél, hogy bedugva hagyta a hajvasalót, hogy többszöri ellenőrzés után úgy dönt, inkább magával viszi, akkor biztosan nem történhet baj.

Fotó: iStock.com/lenanet

Fotó: iStock.com/lenanet

Ez a kis történet – úgy hiszem – sokunk számára ismerős, különböző mértékben. És Makai Gábor pszichológus szerint ez az egyik kulcsszó. Az ilyen apró kényszerességek ugyanis nem számítanak kórosnak egészen addig, amíg nem válnak olyan szinten zavaróvá, hogy befolyással vannak az egész életünkre.

Fotó: Ridikül.hu

Fotó: Ridikül.hu

„Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta vagyok. Gyakorlati szakembernek tartom magam. Az ‘erőm’ a pszichoterápiában van, ezt az eszközt használom arra, hogy az emberek pszichés elakadására kiutat találjak, ami persze egy közös munka folyamata. Carl Gustav Jung gondolatát vallom, miszerint önmagunk megismerése egyfajta kaland, amely váratlan messzeségekbe és mélységekbe vezet.”

Mi számít kényszernek?

A kényszer, kényszeresség egy szorongásos betegség és Makai Gábor szerint ezt is nagyon fontos hangsúlyozni, ugyanis hajlamosak vagyunk helytelenül használni, általánosítani ezt a pszichológiai fogalmat. „Ez egy szorongásos kórkép, amelynél nagyon nehéz meghúzni a határt, talán nem is gondolnánk, de például a babonák is ide tartoznak – magyarázza. – Ha valaki a szerencséjét, a sikereit egy adott tárgyhoz, számhoz vagy szokáshoz köti, felruházza mágikus tulajdonságokkal, az máris egyfajta apró kényszeresség. Ha például ragaszkodunk az olyan dolgokhoz, hogy nem köszönjük meg a gyógyszert, vagy hogy mindig ugyanazzal a tollal megyünk vizsgázni és engedjük, hogy ezek a szokások eluralkodjanak az életünkön, behálózzanak minket, akkor érdemes a dolgok mögé nézni.” Természetesen néhány babona még nem jelent kényszerbetegséget, ahogy néhány rossz szokás sem, de emögött is ugyanúgy szorongás és bizonytalanság áll, mint a komoly kényszerbetegségek mögött. „Ezektől az apró cselekvésektől úgy érezzük, hogy kiszámíthatóbbá válik az élet, nem mindegy azonban, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítunk neki.” Ettől annyiban különbözik Nóra reggeli rutinja, hogy itt egyedi gondolatok válnak szorongatóvá, az egyedi fantázia teremti meg magát a kényszert, nem egy hiedelem. „Belefészkeli magát a fejébe a gondolat, hogy valami rossz fog történni. Ez a kényszergondolat pedig kényszercselekvésbe fordul át.” Makai Gábor szerint tehát az egész mögött valamilyen félelem, negatív gondolat húzódik. „Félelem a haláltól, attól, hogy leég a ház, hogy valami komoly baj történik. Ezek valójában a tudattalan szüleményei, félelmet érez, de nincs a tudatában annak, hogy mitől fél valójában. Lehet, hogy valamilyen korábbi rossz tapasztalat, élmény vagy trauma áll a háttérben és ennek a következménye a kényszer, de a valódi rossz érzésekkel nem tud vagy nem akar szembesülni, így kivetülnek azok például egy ki nem húzott hajvasalóra. Ilyenkor maga a kényszercselekvés egyfajta jóvátételi reakció, amely segít elhitetni magunkkal, hogy kontroll alatt tarthatjuk a dolgokat. Van, akinél ugyanilyen traumák pánikbetegséghez vezetnek, másnál pedig ilyen kényszercselekvésekhez.”

 Mikor aggódjunk és mit tehetünk?

Makai Gábor szerint akkor érdemes felkapni a fejünket a problémára – akár rólunk, akár a szeretteinkről, családtagjainkról van szó –, ha úgy látjuk, hogy ezek a cselekvések meghatározzák a mindennapokat, ha az élet részévé válnak. „Ha rendszeressé válik, ha már őt magát is zavarja, sőt, esetleg bizarrnak találja, akkor  érdemes foglalkozni a problémával. Az például biztos, hogy ha valaki magával viszi a hajvasalót, mert annyira nem bízik abban, hogy valóban kihúzta, akkor már átlépett egy olyan határt, ami után segítségre van szüksége.” A szakember szerint sokszor előfordul, hogy egy páciens más problémával érkezik hozzá és az első beszélgetések alkalmával kiderül, hogy ezzel is küzd.

Fotó: iStock.com/KatarzynaBialasiewicz

Fotó: iStock.com/KatarzynaBialasiewicz

„Általában ezek a szorongások, kényszerességek nem küzdhetők le egyszerűen, mindenképp utána kell járni, hogy mi lehet a háttérben. A szorongás nagyon különös dolog, és sokszor, ha megpróbáljuk elfojtani, inkább utat tör másfelé, más formában bukkan fel az életünkben. Mindenképp meg kell tehát fejteni a félelmeket, értelmezni kell a problémát. Nem létezik egy jó módszer arra, hogy egy csapásra leszokjunk ezekről a kényszercselekvésekről, de terápiában, egy szakember segítségével fel lehet göngyölíteni a szálakat, feltárni a betegség hátterét.”