Egészség

Fogyjunk biciklizéssel

Ha szeretnénk fogyni úgy, hogy ne is jöjjenek vissza a kilók, még mindig érdemes a világ egyik első „fitneszgépéhez” nyúlnunk, ez pedig nem más, mint a bicikli. Íme 5 ok, hogy miért vágjunk neki biciklivel a fogyásnak.

Mert olyan, mintha nem is edzenénk

A kutatásokból kiderül, hogy azok, akik csak azért sportolnak, mert tudják, hogy muszáj, nem sokáig tartanak ki a sport mellett. A kötelező sport követőinek 80%-a egy éven belül felhagy a rendszeres edzéssel. Az újdonság varázsa elmúlik, és egyszerűen unalmassá válik az edzés. Ezzel szemben a kerékpározás visszavisz minket a gyerekkorunkba, hiszen nem vagyunk egy teremhez kötve, bárhova mehetünk, ahova kedvünk tartja. Egyszerre utazunk, levegőzünk és edzünk. Szinte észre sem vesszük, és már meg is van a napi sportmennyiség.

Kíméletes az ízületekkel

A kerékpározást gyakran még ízületi gyulladásban szenvedőknek is ajánlják, ugyanis ez a fajta mozgás kifejezetten jót tesz az ízületeknek. A megfelelő bicikli és a kellő bemelegítés után anélkül edzhetünk, hogy terhelnénk a csípőt és a térdet.

Fotó: Unsplash/ Everton Vila

Fotó: Unsplash/ Everton Vila

Együtt edzhetünk másokkal

A kutatások azt is megállapították, hogy ha csapatban vagy edző támogatásával, tehát nem egyedül edzünk, az növeli a kitartásunkat, ezáltal hozzájárul a rendszeres sporthoz és a fogyáshoz is. A biciklizést pedig csinálhatjuk baráti társasággal is, sőt, egyre több olyan városi eseményt is szerveznek, ahol összejöhetnek a bringások, így már nem kell magányos farkasnak éreznünk magunkat.

Zárt térben és szabadban is bringázhatunk

Esik az eső? Semmi vész, ha hiányzik a tekerés, otthon is felpattanhatunk a szobabiciklire, vagy az edzőteremben is bringázhatunk valami jó kis zenére, de ha végre kisüt a nap, irány a szabad, az erdő vagy a park. Bármilyen időjárási körülmények között biciklizhetünk, fő a változatosság.

Tökéletesen illeszkedik az életünkbe

A kerékpározás egyik szépsége, hogy akkor is edzhetünk, mikor épp valami mást csinálunk. Ha mindennap biciklivel járunk munkába, akkor a napi közlekedésünk is edzéssé válik, és egyúttal célravezető is. Ha pedig a szobabiciklizést választjuk, közben megnézhetünk egy-egy részt a kedvenc sorozatunkból is, így észre sem fogjuk venni, hogy repül az idő.