Te + Én

Életünk lapjai – „Vastag falakkal zárnak el a saját gyerekeimtől”

Történetek, amik rólunk szólnak. Rólunk. Nőkről, férfiakról. Családokról. Gyerekekről. Emberekről, akik soha nem váltak családdá. Szerelmekről. Csalódásokról. Hűségről és árulásról. Rólunk. Mindannyiunkról. Egy elvált, kétgyerekes apuka keresett meg minket. Íme az ő története.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok hibás a történtekben. Van benne részem, hogy ostobán és időben fel nem ismerve a jeleket elballagtunk a válásig, de azt is tudom, hogy nem vagyok az a gátlástalan, aljas ember, amilyennek most a volt feleségem lefest engem a közös gyerekeink előtt.

Csak szeretni akarom őket

Azt kevésbé bántam, hogy rossz híremet keltette, kelti rokonok, közös barátok, ismerősök előtt. Még azon is túllépek, hogy a munkahelyemre bejött, a főnökömet kereste, a kollégáimnak vázolta válásunk történetét, szerinte minősíthetetlen a viselkedésem, azonban a gyerekek véleményének és felém irányuló érzelmeiknek ennyire durva torzításán nem tudok túllépni. Nem is akarok. De e pillanatban nem tudom, hogyan, milyen módszerekkel lehetne tiszta tükröt tartani a gyerekek elé. Abban egészen biztos vagyok, hogy nem segít, ha hasonló módon próbálom átmosni a gyerekek agyát. Nem is akarom, én nem akarok életre szóló, maradandó sebeket ütni érzékeny lelkükön, én nem akarom durva szavakkal bántani az édesanyjukat, én nem akarom, hogy a gyerekeknek kelljen választani jó és rossz között, ítélkezni, valaki mellett letenni a voksot. Csak szeretni akarom őket, és azt szeretném, ha ez kölcsönösen megmaradna.

És szeretném a tiszteletüket is újra. Mint a válás előtt. Mert most se a szeretet, se a tisztelet nem jellemzi a kapcsolatunkat. A nagyobbik fiam 9 éves, a kicsi 5. A nagyobbik azt vágta a múltkor a fejemhez, hogy „sz.r ember” vagyok. Mert elhagytam az édesanyjukat, mert kiléptem valamiből, ami nem működött tovább. Úgy érzem, vastag falakkal választanak el a gyerekeimtől.

Fotó: iStock.cm/khorzhevska

Fotó: iStock.cm/khorzhevska

Válástól függetlenül továbbra is összetartozunk

Tényleg kiléptem, nem vagyok rá büszke, nem így akartam. Amikor összeházasodtunk, biztosan nem erről álmodtam, nem ezt terveztem, és ha valaki MOST válást fontolgat, azt javaslom, milliószor gondolja át, főleg, ha gyerekek is születtek a kapcsolatból. Mert a válással nem ér véget a közös feladat, a gyerekek örökre összekötnek, csak éppen egy körön belül lesznek apró, egymással csatázó, többé össze nem illeszthető, szenvedő halmazok. Mert a válástól függetlenül továbbra is összetartozunk, csak már annak illúziója is elveszik, hogy ez az összetartozás erős és gazdagító szeretetkapcsolat lehet.

Elvérzik a szeretet

Lehetne, ha a bekövetkezett válásban a „sértett” fél (nem mindig a nő) nemcsak saját érdekeit védené, hanem a gyerekekét is. Hogy ha már így alakult a helyzet, a lehető legkisebb sérülésekkel vészeljék át a legdurvább időszakot. Ha nem válna céltáblává a másik. Ha nem az lenne az elégtétel, hogy a gyerekek érzelmileg az apukájuk (vagy más esetben édesanyjuk) ELLEN fordulnak. Ha nem lenne elvárás valamelyik (sokszor mindkét) fél részéről, hogy a gyerek tegyen igazságot. Ahogy sokszor még a történetben szereplő felek számára is bonyolult az IGAZSÁG kibogozása, úgy az egészen biztosan lehetetlen a gyerekek számára. És elvéreznek a szülők harcában. Elvérzik a szeretet. Előbb-utóbb kiábrándulnak mindkét félből, mindkét szülőből, és ennek borzasztóbbak a következményei, mint azt most felmérhetnénk.

Szóval, amikor azzal traktálja a volt feleségem a gyerekeket, hogy én aljas vagyok, gazember, semmirekellő, felelőtlen, ha azt állítja, hogy rossz apa, rossz ember vagyok, ha azt állítja, hogy NEM szeretem őket, akkor amellett, hogy feléget minden hidat, amin a gyerekek érdekében még átjárhatnánk, a gyerekeket fosztja meg a VILÁGBA VETETT hitüktől. Hiszen ha én rossz vagyok, akkor az egész világ gonosz. Ha én nem szeretem őket, akkor ők biztosan nem érdemlik meg a szeretet… Az egészséges önbecsülést zúzza szét bennük, és ha valamiért, hát ezért borzalmasan szomorú vagyok.

Fotó: iStock.com/ fasphotographic

Fotó: iStock.com/ fasphotographic

Nálunk volt ez is meg az is

Mesélhetnék arról, hogy miért léptem ki a házasságból, de szerintem ahány válás, annyi boldogtalan kapcsolat: tévutak, egymás meg nem értése, elakadások, rossz kommunikáció, kevés gyengédség, túl nagy elvárások, örökös ítélkezés, beszólások, nem jól kezelt indulatok, konfliktusok, féltékenység. Kapcsolaton belüli vetélkedés, sőt néha össze nem passzítható családi háttér. És igen, néha ostobaság, kalandvágy, félelem, hazugságok, el nem nyomott ösztönök. Nálunk volt ez is meg az is. Mindkettőnk részéről. Most így utólag úgy látom, hogy nálunk elkerülhető lett volna a válás, ha időben észbe kapunk. Nem kaptunk. Hibás vagyok benne. De így kívülről figyelve volt párom gyerekekkel-velem kapcsolatos ámokfutását, egyre biztosabb vagyok benne, hogy tényleg nem csak én vagyok a hibás.
Ha visszamehetnék az időben, másképp döntenék? Igen. Vagy más embert választanék feleségnek, vagy jobban szeretném azt, akivel gyerekeket vállaltam: időben megpróbálnám kiszeretni belőle ezt az ártani is képes keserűséget.