Egészség

Így javítja a zumba az életminőségünket

Ha ülőmunkát végzünk, egyszerűen muszáj rendszeresen aktív testmozgást végeznünk, hogy elkerüljük, megelőzzük egészségünk károsodását. Ha pedig ez a mozgás még kifejezetten szórakoztató is, az maga a főnyeremény!

A zumba Kolumbiából származó könnyen elsajátítható, latin ritmusokra épülő tánc, mely fitneszprogram is egyben. Aerobikból és különböző táncok lépéseiből tevődnek össze a mozdulatok – olvasható a Wikipédián. A táncolva sportolás nagyon népszerű mostanában, ami érthető, hiszen a tánc remekül oldja a feszültséget és boldogsághormonokat szabadít fel a testünkben. Spanyol kutatók pedig most azt is bebizonyították, hogy heti 3 zumbaóra az életminőségünket is jelentősen javítja!

Fotó: Pexels/ CCO License

Fotó: Pexels/CCO License

Különösen az érzelmi állapotra van jó hatással

A kutatásban 60 egyetemi dolgozó vett részt, akiknek 5 héten keresztül heti 3 zumbaórára kellett eljárniuk. A spanyol tudósok a tánc hatását vizsgálták a szociális életre, érzelmi, fizikai állapotra, testi fájdalomra, vitalitásra, szellemi képességekre nézve. Arra a megállapításra jutottak, hogy szinte az élet minden területére jó hatással volt a kurzus – külünösen a résztvevők érzelmi állapotára –, és ezek a pozitívumok még 2 hónap elteltével is fennálltak. A kutatók szerint ezek az eredmények azért különösen fontosak, mert a zumbát így érdemes lehet megfontolni rehabilitációs kezeléseként is akár testi, akár lelki sérülések esetén.