Gyerekkoromban nagyon szerettem a királylányos meséket, a Világszép Nádszál kisasszony volt az egyik nagy kedvencem Benedek Elek gyűjtéséből. De szívesen hallgattam más boszorkányos, hárompróbás történeteket is, az édesanyánk szerencsére olvasott is nekünk jó sokat. Azt nem tudom, hogy manapság, az ezerféle mesecsatorna és letölthető rajzfilmek világában mennyire népszerűek a magyar népmesék, de remélem, hogy minden gyerek találkozik velük valamilyen formában és mennyiségben, mert bár nem vagyok szakértő, arra emlékszem, hogy milyen jó dolog volt mesét hallgatni, elképzelni a királylányokat, a szegénylegényeket, a falu népét, a kerek erdőt és a világra szóló lakodalmat. Olyan színes és nyüzsgő világ volt ez, ahová érdemes volt időről időre visszatérni, ahol aranyszínű volt a palota csillogó kövekkel és gyöngyökkel, fehér falú parasztházakkal, fonott hajú lányokkal, és a kertben kapirgáló tyúkokkal, meg csaholó kiskutyákkal, akik megugatták a szerencsét próbáló legényeket.
https://www.instagram.com/p/BSdQbMQjlJ7/?tagged=n%C3%A9pmese
A népmese napja
Szeptember 30-a, Benedek Elek születésnapja a népmese napja. 2005 tavasza óta tartjuk számon ezt a napot, amelyet a Magyar Olvasástársaság felhívására neveztek ki a népmese napjának. A célja az, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.
https://www.instagram.com/p/BRx61M0BvCt/?tagged=magyarn%C3%A9pmes%C3%A9k
Mit nevezünk népmesének?
A népmese a szóbeli költészet legnagyobb műfajcsoportjainak egyike, évszázadok során létrejött és alakult történet, aminek mondanivalója valami általános, örök érvényű igazság – olvasható a Wikipédián. És azt is jól tudjuk, hogy a népmesék számos szállal kapcsolódnak ahhoz a társadalomhoz, ahhoz a kisebb-nagyobb közösséghez, az ő világképükhöz és hiedelemvilágukhoz, amelyik megalkotja, illetve megalkotta a történeteket. A népmesékre az is igaz, hogy nemcsak szórakoztatóak, de tanulságosak is, vagyis bizonyos magatartásformákat, megoldásokat kínál a különböző helyzetekre, problémákra, konfliktusokra – többek között ezért is volt fontos szerepük például a gyereknevelésben – tudtuk meg a Wikipédiáról.
A népmesék fontos jellemzője az élőbeszéd, amely révén a mesélő és a hallgató is a történet részese lesznek. A mesemondó a hangjával, a hangsúlyozással, a mimikájával és a gesztusaival is hozzáadott az élményhez, s akár be is vonhatta a hallgatóságot a történet elmesélésébe, az ő játékukkal is közelibbé, kézzelfoghatóbbá, életszerűbbé téve a történetet.
A népmesék eleinte szájról szájra terjedtek, majd elkezdték összegyűjteni azokat, ezzel is segítve, hogy fennmaradjanak az utókor számára – és hallgathassuk, illetve olvashassuk azokat a mai napig. Nagyban hozzájárultak a népmesekincsünk megőrzéséhez Kriza János, Jókai Mór, Arany László, Illyés Gyula és Benedek Elek gyűjteményei. Mikulás Ferenc stúdióvezető ötlete alapján pedig 1977-ben indult a méltán népszerű Magyar népmesék rajzfilmsorozat Jankovics Marcell szerkesztésében.
