Siker

Egy baktérium lenne az örök fiatalság titka?

Az úgynevezett F-Bacilusnak keresztelt baktériumot az ősi permafrosztba ágyazódva fedezték fel a Sakha Köztársaságban, a Mammut-hegy nevű helyen, amit Jakutföldként ismerhetünk. Ez Szibéria legnagyobb régiója. A legutóbbi jelentések a baktérium pozitív hatásáról számoltak be. Élő szervezetekbe, például emberi vérsejtekbe, egerekbe, gyümölcslevekbe vagy gabonába injekciózva nagyon jó eredményeket érnek el, olyannyira, hogy egy 45 éves német színésznő, Manoush havonta fecskendez a testébe ebből a baktériumból – írja a Dailymail.

Dr. Brouchkov azt mondja: „A helyiek, akik messze északon, azon a területen élnek, ahol a vízzel együtt fogyasztják el ezeket a baktériumokat, amikor a permafroszt megolvad a baktériumok belemosódnak a vízbe. Hiszik vagy sem, de pont ez az a terület, ahol az emberek híresen sokáig élnek.” A német színésznő, aki az örök fiatalság megszállottja az elmúlt 20 évben már több mint 40 kozmetikai, illetve plasztikai sebészeti eljáráson esett túl (mell-, arc- és orrplasztika). Az F -Bacilus baktériumból havonta több injekciót is bead magának az örök fiatalság reményében. Úgy érzi, hogy azóta sokkal fiatalabb kívül-belül. Azt állítja, a bőre olyan puha, mint egy babának, sokkal többet tud futni, jobban alszik és úgy érzi, hogy összességében sokkal jobban van. Azt nem tudja bizonyítani, hogy csak és kizárólag ennek a baktériumos injekciónak köszönheti a jóllétét és azt sem gondolja, hogy ez lenne az örök élet titka, de idősebb korában is szeretne 30–40 évvel fiatalabbnak kinézni.

Fotó: Pexels.com/CCO License

Fotó: Pexels.com/CCO License

Ezt az extrém eljárást például a családja abszolút ellenzi, hiszen a szakemberek még csak a kutatások elején tartanak. Az Orosz Tudományos Akadémia kutatói is arra hívják fel a figyelmet, hogy az ilyen injekciókat a német színésznőn kívül egyelőre csak egereken teszteltek, ezért még további kísérletekre van szükség.

A fiatalság sok dolognak köszönhető, a genetikának, az életmódnak és a lelkünknek. Nagyon érdekes, hogy ilyen jellegű baktériumot is felfedeztek, hiszen emberek sokasága végez azzal kapcsolatban kutatásokat, hogy hogyan lehetne még tovább és tovább élni, azonban a legfontosabb az lenne, hogy abban az adott életkorban, amiben most élünk, érezzük jól magunkat. Játsszunk, nevessünk sokat és tudjunk rácsodálkozni a természet csodáira.