Stílus

Az ötven az új harminc? Igen!

Kitolódnak a korhatárok, továbbtanulunk, karriert építünk, később vállalunk gyereket, később öregszünk. Az ötven az új harminc? Miért ne lehetne, hiszen minden adott manapság ahhoz, hogy idősebben is fiatalok maradjunk. Csak rajtunk áll, milyen életmódot választunk.

Az öregedés sok mindentől függ, az életkor lassan csak egy, a személyi igazolványunkban feltüntetett adattá válik. Megváltozott az életünk, felgyorsult körülöttünk a világ, mi pedig felvehetjük a ritmusát, talán ezzel is hozzásegítve magunkat ahhoz, hogy egy kicsit lelassítsuk testi és szellemi frissességünk leépülését. Hogyan?

Bizonyára mindannyian tudunk példát mondani a környezetünkből arra, hogy mennyire megváltozott manapság a kor megítélése. Valahogy lassabban idősödünk, de már a szüleink sem olyan ötvenesek, hatvanasok vagy hetvenesek, mint az ő szüleik voltak. Az ötven az új harminc? Igen, ahogy azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy a harminc az új húsz, ésatöbbi.

Fotó: iStock.com/shironosov

Fotó: iStock.com/shironosov

Minek köszönhetjük a kései öregedést?

Például a már említett megváltozott életmódnak. A városiasodásnak és az elvonulásnak – de mindenképp a tudatosabb életvitelnek. Az emberek többsége már nem a földeken dolgozik naphosszat, inkább hobbiból műveljük a kertet. Bárhol, bármivel is töltjük a hétköznapjainkat, a munkaidőnket, tudunk úgy étkezni, sportolni, kikapcsolódni, hogy az megfeleljen a fizikai és szellemi igénybevételünknek. Ha sokat ülünk, elmegyünk futni, ha állómunkát végzünk, jógázni, úszni járunk, vagy fordítva. Igyekszünk követni a teljes kiőrlésű, cukor- és szénhidrátszegény étrendet, sovány húsokat sütünk és a süteményekbe sem zsírt teszünk, csak margarint.

A tudománynak (is) köszönhetően

Többek között tehát az egészséges(ebb) életmódnak köszönhetjük a hosszabb fiatalságot, a zsírszegény étrendnek, a kevésbé megerőltető munkának, ha szerencsénk van, kevesebb a stressz az életünkben, viszont annál többet tehetünk (és remélhetőleg teszünk is) a szellemi frissességünk megőrzése érdekében. És persze nem mehetünk el szó nélkül a tudomány mellett sem, hiszen hála a kémia, a biológia és a fizika szerelmeseinek, jobbnál jobb és finomabb, könnyebb krémekkel kényeztethetjük a bőrünket, megelőzhetjük vagy csökkenthetjük a ráncainkat, hidratálhatjuk a bőrünket, óvhatjuk és ragyogóvá varázsolhatjuk. Arcgimnasztikázhatunk, masszíroztathatunk, vagy csak egyszerűen eleget aludhatunk (legalább a hétvégéken), hogy regenerálódjon a testünk – és a lelkünk.

Fotó: iStock.com/Brainsil

Fotó: iStock.com/Brainsil

Technikai segítség

Generációkkal ezelőtt a rádió, esetleg a televízió jelentette a technikát a háztartásokban a telefon, a mosógép és a kenyérpirító mellett. Majd egyre inkább gépiesítettük az otthonunkat, megkönnyítve, meggyorsítva ezzel a házimunkát. Vagyis a lakás rendben tartása már kevesebb időt és energiát vehet igénybe, mint régebben. Nem beszélve a számítógépek megjelenéséről, szinte minden automatizálható, beprogramozható, újranézhető, csak egy gombnyomásba kerül.

A technikának köszönhetően a kommunikációnk is felgyorsult. A gyermekeinknek, unokáinknak már nem kézzel írott levélben vagy képeslapon számolunk be arról, mi történt velünk az elmúlt hetekben, hónapokban, hanem videocsetelünk, élőben, ott vagyunk egymás nappalijában, ebédlőjében, még ha fizikailag városok, országok vagy tengerek is választanak el bennünket egymástól. Ezeknek az eszközöknek a kezelése is másfajta gondolkodást igényel, újszerűbbet, fiatalosabbat, vagyis a különböző okoskütyüknek is köszönhetjük, hogy frissebbek maradhatunk – akár ötvenévesen is harmincasok.