Konyha

A hétvége sztárja: a töltött cukkini

Nyár közepétől egészen október elejéig elcsíphetjük a zöldségeseknél és a boltokban a friss cukkinit, érdemes lecsapni rá, ugyanis rendkívül jól variálható és ízletes finomságokat készíthetünk belőle. Íme egy zöldséggel és bulgurral töltött változat, amit már akár a hétvégén is elkészíthetünk.

Hozzávalók:

  • olaj
  • 2 db cukkini
  • 20 dkg bulgur (használhatunk rizst is)
  • 1 vöröshagyma
  • 10 dkg gomba
  • 10 dkg paradicsom
  • bors
  • 15 dkg sajt (reszelhető)
Fotó: Pexels/ Angele J

Fotó: Pexels/ Angele J

Elkészítés:

Kenjünk ki egy tepsit olajjal, és tegyük bele a hosszában félbevágott cukkiniket úgy, hogy a vágott felük legyen felfelé. Azt is kenjük be vékonyan olajjal, majd tegyük a sütőbe 10-12 percre 180 fokra. A töltelékhez készítsük elő a bulgurt: tegyük egy lefedhető edénybe, és öntsünk rá forrásban lévő vizet és sót, keverjük meg alaposan, majd takarjuk le. Közben egy serpenyőben melegítsünk olajat, és pirítsuk meg rajta üvegesre az apróra vágott vöröshagymát. A gombát és a paradicsomot is szeljük apró darabokra, és adjuk a hagymához, sózzuk, borsozzuk, majd várjuk meg, míg alaposan összeforr. Ha szeretnénk, húst is tehetünk bele, apróra vágott csirkével vagy sonkával is feldobhatjuk a tölteléket. Forgassuk össze az összeforrt zöldségeket a bulgurral, és kész is van a töltelék.

Közben a sütőből kivett cukkinikből már könnyedén ki tudjuk kaparni a magokat egy kanál segítségével, hiszen a sütőben megpuhultak. Ha ez megvan, töltsük bele a tölteléket, és tegyük vissza a sütőbe 20 percre. Míg sül, reszeljük le a sajtot, és a sütési idő vége előtt azt is szórjuk a töltött cukkinik tetejére. Készíthetünk hozzá zöldfűszeres vagy fokhagymás tejfölös szószt, amely még jobban feldobja majd ezt a finomságot.