Egészség

Ezek a sportok az agyunkat is karbantartják

Akár azért sportolunk, mert javítanánk az alakunkon, akár azért, mert a kedvünkön, mindenképpen pozitív változások kezdődnek tőle az egész testünkben, beleértve az agyunkat is. Mutatjuk a legjobb agymozgató sportokat!

Nem, nem a sakkról lesz szó, bár az is jelentős kihívást jelent agytekervényeink számára. Léteznek ugyanis olyan sportágak, amelyek a boldogsághormonok termelődésén és a keringés javításán túl kiemelten jó hatással vannak a memóriára, a koncentrálóképességre, a tájékozódásra, és még egy sor más funkciónkra. Mindez ráadásul nem kényszer- vagy versenyhelyzetben, munkahelyen, tanfolyamon történik, hanem mozgás közben, felszabadultan, automatikusan, észrevétlenül.

Jöhet a futás!

Egy kísérlet során azt figyelték, hogyan változik a jelentkezők memóriája és egyéb agyi kapacitása az aerob mozgások hatására. Akik egy éven keresztül heti három alkalommal kocogtak, bicikliztek, azoknak szó szerint megnőtt a tanulásért és a memóriáért felelős hippokampusz nevű agyterületük mérete. Ez egész pontosan azt is jelenti, hogy heti háromszori testmozgással már tehetünk azért, hogy elkerüljük az időskori elbutulást, az Alzheimer-kórt, és minden értelemben hatékonyak maradjunk. Ha tehetjük, kocogjunk, sétáljunk, túrázzunk a gyerekekkel, unokákkal, mert az ő memóriájukra vagy esetleges figyelemzavarukra is jó hatással van minden aerob sport.

Fotó: iStock.com/jacoblund

Fotó: iStock.com/jacoblund

Súlyemelés

Elsőre egy izmoktól dagadó súlyemelőről nem a magas intelligenciahányados ugrik be, pedig az odafigyeléssel, felesleges kockázatvállalás nélkül, szakértő felügyelete mellett végzett súlyzós gyakorlatok pont hogy jó hatással vannak az agyra. Javul a problémamegoldó képesség, az emlékezet, a tervezés, a multitasking, még az érvelés is hatékonyabb, ha rendszeresen súlyzózunk. Persze akkor járunk a legjobban, ha komplex sportolást végzünk, azaz az aerob gyakorlatok és a súlyzózás is beleférnek hangulatunk vagy lehetőségeink szerint.

Tánc

Kiemelten jó kedélyjavító mozgásforma, ami megdolgoztatja a szívünket is – az agyunk mellett. Miközben a zenét hallgatjuk – agyműködés beindul – és alkalmazkodunk a ritmushoz, még meg kell jegyeznünk a koreográfiát vagy a lépéseket is, azaz folyamatosan használjunk a memóriánkat. A laza és szabad tánc, vagy csak egyéni zenére mozgás is jó hatású, fejleszti a kreativitást, oldja a stresszt, azaz jobb és jobb ötleteink támadnak majd tőle életünk minden területén.

Fotó: iStock.com/Jacob Ammentorp Lund

Fotó: iStock.com/Jacob Ammentorp Lund

Mozgás a kertben 

Minél több időt töltünk a természetben, annál nyugodtabbak és koncentráltabbak lehetünk. Egy kutatás során kiderült, hogy azok, akik sokat sétálgatnak, túráznak, felfedeznek erdőn-mezőn vagy akár csak a saját kertjükben, azok kreatívabbak a mindennapos feladatmegoldásos helyzetekben otthon ülő társaiknál. Nem is csoda, hiszen kertet művelni nagyon is kreatív feladat, sok problémára kell megoldást találnunk, olykor igen soványka pénzbeli keretből gazdálkodva. S ha már a kertben vagyunk, ne féljünk fára mászni, a bokrok közt szlalomozni, akadálypályát építeni a gyerekkel, vagy éppen vizet hordani kilötyögtetés nélkül: ezek is mind fejlesztik az agyunkat, és gyerekeknél még a tanulmányi eredményen is javíthatnak.

Jóga és tajcsi

Azok a lassabb, koncentráltabb mozgásformák is jót tesznek az agyműködésnek, ahol nem ugrálunk. Egy tanulmányban tudósok vizsgálták az ötven éven felüliek agyának működését, és a tajcsi is azok közé tartozott, amelyek javítottak a kognitív funkciókon. Ha ízületi gondok vagy bármi más miatt nem akarunk futni, ugrálni, cipekedni, akkor erősítsünk jógával, pilatessel, gyógytornával vagy valamelyik nyugodtabb harcművészeti ággal!