Stílus

Esti testápolási rutin az éjszakai szépüléshez

A hétköznapok rohanásában sokszor alig marad időnk a szépségápolásra, ez pedig hosszú távon megbosszulhatja magát. De van néhány apróság, amit még elalvás előtt megtehetünk, hogy frissebbnek és fiatalosabbnak tűnjünk másnap reggel.

Arctisztítás

Ez az, amit sosem szabad félvállról venni. Akkor is, ha sminkelünk és akkor is, ha nem, hiszen az arcunkra rengeteg kosz és por tapad a nap során jártunkban-keltünkben, amelyek bekerülnek a pórusainkba is. Mossuk meg az arcunkat először langyos vízzel, majd arctisztító folyadékkal is töröljük át, hogy biztosan ne maradjon rajta semmi szennyeződés. Érdemes utána éjszakai hidratáló krémet is felvinni a bőrünkre, amely aztán reggelre kifejtheti jótékony hatását.

Fotó: Pexels/ CC0 License

Fotó: Pexels/CC0 License

Pakolás a szemre

Ez a trükk már ismerős lehet a filmekből, és ami azt illeti, valóban használ. Egy-egy szelet hideg uborkát helyezzünk a szemünkre elalvás előtt. Elég csupán 10–15 perc, és garantáltan felfrissíti a bőrünket és jót tesz majd a fáradt, karikás szemeknek.

Szempillaápolás

Persze bekenhetjük speciális ápolószerrel is a szempillánkat lefekvés előtt, de ha épp nincs otthon ilyenünk, egy csepp kókuszzsír vagy egy kis ricinusolaj is jót tesz majd, hogy pilláink szépen és egészségesen növekedjenek tovább.

Kézápolás

Mielőtt aludni térünk, mindig kenjük be a kezünket valamilyen vitamindús kézkrémmel, ez különösen fontos az ősz közeledtével és a téli hónapokban is. Ha nagyon kiszáradt a bőrünk, érdemes egy vékony kesztyűt is a kezünkre húzni krémezés után, amely segíti a felszívódást.