Otthon

Pénztárcabarát tippek iskolakezdéshez

Nemsokára újra becsengetnek, és már nem nagyon lehet tovább halogatni az iskolai felszerelések beszerzését. Ez olykor bizony nem kis kiadással jár, főleg, ha több gyermek is van a családban, ezért érdemes átgondolni, mi az, amin spórolhatunk ilyenkor. Ehhez hoztunk most néhány tippet.

Akciók

Megéri egy kicsit több időt ráfordítani a bevásárlásra, hiszen akár több száz, sőt több ezer forint különbség is lehet a végösszegben. Ne csak papírírószer-boltban gondolkodjunk, nézzük meg a nagy szupermarketek kínálatát is, hiszen ott sokszor kedvező csomagakciókat találni.

Fotó: iStock.com/ferlistockphoto

Fotó: iStock.com/ferlistockphoto

Leltár

Persze vannak olyan eszközök, amelyekből újat kell vásárolni, de azért érdemes körülnézni gyermekünk szobájában, hogy mik azok, amiket még idén is tud használni. Például egy olyan füzet, amibe csak 3 oldalt írt a lurkó, újra bevethető egy másik tantárgynál. Színes ceruzákból és filcekből sem érdemes egy teljes csomagot venni, csupán azokat a színeket szerezzük be, amelyek el-/kifogytak.

Kézzel készítve

Szuper nyárvégi és sulira hangoló program lehet, ha a kicsit bevonva közösen készítünk borítót a füzeteknek, könyveknek – ezzel ráadásul spórolhatunk is, hiszen egy sima krepp-papírt bármivel feldobhatunk, például csillámokkal, rajzzal, matricákkal.

Tankönyv-cserebere

A közösségi oldalaknak hála ma már nem feltétlenül kell újonnan beszereznünk minden tankönyvet – ha nem bánjuk, hogy kicsit használt az adott könyv, a különböző cserebere-csoportokban nagyon kedvező áron juthatunk hozzá. Érdemes több ilyen csoporthoz csatlakozni, és beírni a könyv címét, amit keresünk.