Te + Én

Jelek, hogy erős párkapcsolatban élünk

A kezdeti rózsaszín ködös időszakban minden tökéletes, minden percben a szerelmünkre gondolunk, és legszívesebben egyetlen pillanatot sem töltenénk nélküle. Olyankor úgy érezzük, ez örökké fog tartani. De vajon tényleg így van? Az alábbi jelek árulkodhatnak róla!

Ha végre megtaláltuk az igazit, rájövünk, hogy megérte várni rá, és soha nem szeretnénk elengedni. Talán olyan szerencsések vagyunk, hogy ez már tinédzserkorunkban megtörtént, és azóta is együtt vagyunk, ha azonban még nem tekint vissza ilyen nagy múltra a kapcsolat, ezekből a jelekből megbizonyosodhatunk róla, hogy szerelmünk elég erős ahhoz, hogy örökké tartson.

Fotó: iStock.com/ChesiireCat

Fotó: iStock.com/ChesiireCat

  1. Jól kijövünk egymás barátaival.
  2. Képesek vagyunk közösen dolgozni a problémák megoldásán.
  3. Senki nem tud minket úgy megnevettetni, mint ő.
  4. Maximálisan önmagunkat tudjuk adni mellette.
  5. Egyszerűen jobb emberré tesz minket.
  6. Egy percig nem éreztük úgy, hogy meg kéne változnunk a kapcsolat miatt.
  7. A féltékenység fel sem merül, mert maximálisan megbízunk partnerünkben, és ő is bennünk.
  8. Minden helyzetben kiállunk egymásért.
  9. Szinte alig vitatkozunk valamin.
  10. Ő az első ember, akinek a sikereinkről vagy a kudarcainkról beszámolunk.
  11. Tiszteljük egymás szabadságát.
  12. Mindig figyelünk egymásra.
  13. Bármit meg tudunk beszélni egymással, sosem titkolózunk.
  14. Nem hagyjuk, hogy a negatív körülmények hatással legyenek a kapcsolatunkra.
  15. Sosem versengünk a másikkal.