Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Csillagok

Digitális gyász: így kezeli a bánatot a közösségi média

A közösségi média az életünk része, ezért szinte természetes, ahogy az életben is, úgy az interneten is meg kell küzdenünk az elmúlással. De vajon mit jelent a gyász az intelligens hálózatok és szoftverek korában? Támaszt nyújtanak, vagy további fájdalmat okoznak a webes felületek a nehéz pillanatokban?

A közösségi részvétnyilvánítás

Lady Diana halálakor vagy szeptember 11-e után több százan zarándokoltak el a helyszínre vagy a követségek elé, hogy egy mécsessel, egy szál virággal emlékezzenek. A terror következő hulláma idején, az Európa nagyvárosait érő támadásokkor már nem feltétlenül kellett a legközelebbi konzulátusig menni: a közösségi oldalakon egy pillanat alatt gyászoló ábrára cserélhettük a profilképünket, és megjelentek a részévtnyilvánító hashtagek, például a #jesuischarlie és a #prayforparis.

Ezekkel az apró cselekedetekkel könnyen kimutathatjuk, hogy megérint minket az áldozatok sorsa, az pedig, hogy a közösségi gyász ilyen jellegű megnyilvánulási formáinak mi lesz a hosszú távú hatása, csak az intelligencián múlik. Kérdés például, mennyire ízléses és szabad pólóra vagy matricára nyomtatni és pénzért árusítani a részvét szimbólumait, vagy mennyire etikus fizetett hirdetésekben, kattintásvadász posztokban kihasználni a hashtagek körüli megnövekedő érdeklődést.

A személyes veszteség

Néhány éve a sors kegyetlen tréfát űzött. Egy fiatal barátunk tragikus hirtelenséggel életét vesztette, alig egy héttel a születésnapja előtt. Így fordulhatott elő, hogy a gyászoló idézetek között a továbbra is aktív adatlapon néhány vidám köszöntés is megjelent. Az idő túl rövid volt ahhoz, hogy mindenkit értesíteni lehessen arról, hogy mi történt. Ezek után sokkal rosszabb érzés egy amerikai lány szüleinek az esete. A lány halála után a személyes oldalán gyalázkodó kommentek jelentek meg, a kislány halála után is a „bullying”, vagyis zaklatás áldozata maradt. A család szerette volna eltávolítani a bejegyzéseket, de akkor erre a legnagyobb közösségi oldal nem adott engedélyt. Egy szintén amerikai fiatalember szülei kicsivel korábban pert indítottak azért, hogy hozzáférést kaphassanak elhunyt fiuk fiókjához, hiszen annak fényképei, bejegyzései csak ott voltak elérhetők. Szintén személyiségi jogi okokból akkor a kérelmet elutasították.

Fotó: iStock.com/kieferpix

Fotó: iStock.com/kieferpix

Lépni kell

A tragédiák nemcsak a felhasználók számára járnak fájdalmas következményekkel, de a közösségi oldalak kezelőinek is muszáj foglalkozniuk a témával – feltételezve, hogy az adott fórum még legalább nyolc–tíz évig létezik, előbb-utóbb számolni kell azzal, hogy egyre több felhasználó távozik az élők sorából, muszáj tehát tenni valamit, különben az oldal hatalmas, digitális temetővé alakul.

Egyes oldalakon ma már hagyatéki kapcsolattartót lehet megjelölni, aki a halálunk után dönthet a profil sorsáról, például emlékoldallá alakíthatja azt. Az emlékoldalon megtekinthetők a fényképek, videók, de kommentelni már nem lehet. Azzal sem kell számolnunk, hogy a profil játékfelkérést vagy meghívót küld, esetleg az általa kedvelt oldalak hirdetéseként jelenik meg a neve. Ilyen módon senkinek nincs befolyásolhatatlan digitális utóélete. A kapcsolattartó megjelöléséből azt is elkerülhetjük, hogy a profil kezeléséről vita alakuljon ki – például hogy a szerelmünk vagy a testvéreink kezeljék-e a lapot. A mi kezünkben marad a döntés, hogy érzékeny időben ki férjen hozzá a tartalomhoz.

Hogyan kezeljük a digitális gyászt?

Amikor az elmúlás kerül szóba, próbáljunk a lehető legempatikusabban viselkedni. Gondoljuk végig, mi játszódik le a hozzátartozókban és mit éreznénk, ha velünk történne hasonló tragédia. Ha tehetjük, érdemes kerülni a hangos részvétnyilvánítást, a legjobb, ha inkább tapintatosan, privát üzenetben reagálunk.

Ha tehetjük, ne kommenteljünk az elhunyt személyek adatlapjára, ne jelöljük meg őket fényképeken, csak a hozzátartozók beleegyezésével – lehet, hogy valakinek fájdalmas vagy túlságosan bensőséges ilyen módon emlékezni. Ha hashtaget vagy profilképet használunk, érdemes néha ránézni a hozzászólásokra. Ha gyalázkodó, kegyeletsértő bejegyzés találunk, töröljük, esetleg jelentsük az adminisztrátorok felé. Ha túlságosan fájdalmas, hogy a számunkra fontos elhunyt emberek képeivel találkozunk, a legtöbb közösségi oldalon leiratkozhatunk a velük kapcsolatos frissítésekről. Így továbbra is láthatjuk az oldalt, ha emlékezni akarunk, de a képek, bejegyzések nem fognak velünk váratlanul szembe jönni.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!

Hashtag #temetés, hashtag #gyász

Míg 2016-ban a temetés és a gyász hashtagekre keresve a legnagyobb képorientált közösségi oldalon kb. 20–25 szelfit találtunk, immár ez a szám sokkal magasabb. A 18 év alattiaknak teljesen természetes, hogy a gyászukat ezúton is kifejezzék, illetve jelezzék az ismerősök és a világ felé.

Jellemző hashtagek:

#temetés #gyász #szomorú #black #white #sad #girl #flowers #die #style #family #sadher #no #school #részvét #feketeruha #siras #rip #pray #grandma #missyou #bye #love #elegante #zako #ing #man #hairdress #instagram #instahun #menstyle #home #temeto #fashion #hungary

Fotó: iStock.com/dragana991

Fotó: iStock.com/dragana991

Közösségioldal-bejelentkezések temetőkhöz és temetkezési vállalatokhoz

A temetkezési vállalatokhoz még alapvetően kevesen jelentkeznek be, de a temetőknél már más a helyzet. Az Egyesült Államokban azonban vannak kifejezetten olyan tartalomgyártó cégek, blogok, melyek arra épülnek, hogy olyan tartalmakat állítsanak elő, melyek vonzóak lehetnek az olvasóknak, ügyfeleknek. Magyarországon egyelőre a temetkezési vállalatok még nem foglalkoznak ezzel, mert annak a korosztálynak, akinek ez majd aktuális lehet, még legalább 20–30 év kell.

Temetői bejelentkezések 2017. augusztus 3-án

  • Kerepesi temető: 6119
  • Farkasréti temető: 2455
  • Új Köztemető: 2718
  • Óbudai temető: 1012
  • Debreceni Köztemető: 77
  • Pécsi temető: 130
  • Mosoni temető: 20
  • Szegedi Belvárosi temető: 79