Csillagok

Párkapcsolati problémáink a horoszkópunk szerint

Vagyis minden jegynek megvan a maga problémája, ami rendre előkerül a kapcsolataiban. Nemcsak a szerelmi kapcsolatokban, hanem az élet más területein is könnyen előfordulhatnak. Nemigen tehetünk róla, hiszen olyan csillagzat alatt születtünk, amilyen. De egy kis önismerettel és odafigyeléssel talán tehetünk ellene.

Kos

A Kosokra jellemző, hogy szeretnek egyedül lenni még akkor is, ha párkapcsolatban vannak, vagy sok barátjuk van. Ezt mindenképp tartsuk észben, ha a párunk ebben a csillagjegyben született, hiszen az együtt, pontosabban külön töltött idő feszültséget okozhat.

Bika

Ha ismerünk Bikát, tudhatjuk nagyon jól, hogy mennyire makacsok tudnak lenni. És minden bizonnyal azzal is tisztában vagyunk, hogy milyen hatással lehet ez a kapcsolatokra. A Bikáknak meg kellene tanulniuk, hogy nem kell annyira ragaszkodni a dolgokhoz, vagy ahhoz, hogy mindig igazuk legyen.

Fotó: Unsplash/ Alex Bertha

Fotó: Unsplash/ Alex Bertha

Ikrek

Elkötelezettségi nehézségei lehetnek a jegy szülötteinek. Az Ikrek könnyen elunhatja magát, mindig keresi a kalandot. Szeret új helyzetekkel, új emberekkel megismerkedni, ami a partnere számára igencsak nehéz pillanatokat okozhat, ha nem tudja ezt kezelni.

Rák

Érzelmi stabilitásra vágynak a Rákok, ezért szinte minden kapcsolatba úgy mennek bele, mintha az biztosan örökre szólna. Ez a másik oldalon feszültséget válthat ki. Ráadásul a kommunikációval is problémái lehetnek a jegy szülötteinek, ami szintén megnehezíti számukra és a partnerük számára a kapcsolatot.

Oroszlán

Az egyik leghűségesebb jegy az Oroszlán, ami jó hír a partner számára, az azonban már valószínűleg kevésbé, hogy annyira képesek ragaszkodni egy kapcsolathoz, ami a másik számára olykor már elviselhetetlen. És a szakítás sem egyszerű egy Oroszlánnal, aki olykor foggal-körömmel ragaszkodik – a dráma ilyenkor elkerülhetetlen.

Szűz

A Szűz jegyűek mindent analizálnak. Csakhogy olykor túlzásba is viszik ezt az elemzést, ami nem mindig a legromantikusabb (vagy legegészségesebb) a kapcsolat szempontjából. Amikor végre találnak valaki maguk mellé, aki képes egyenrangú partnerré válni, a Szűz hajlamos aggódni, hogy talán nem érdemli meg a párját, „nem elég” a kapcsolathoz.

Mérleg

Szórakozás, jó társaság, rengeteg program? A Mérleg szereti, ha történik kötülötte valami, szeret másokkal találkozni, szórakoztatni – ez azonban nagyban megnehezítheti a partnere helyzetét, hiszen előfordul, hogy háttérbe szorul a sok teendő mellett.

Fotó: Unsplash/ Andreas Rønningen

Fotó: Unsplash/ Andreas Rønningen

Skorpió

Meglehetősen jól ismerik a titoktartás fogalmát a Skorpiók, ezért gyakran visszatartanak információkat mások előtt, ezért nehéz hinni, megbízni bennük. Az igazi Skorpiók, ha kialakul a kölcsönös bizalom, képesek hosszú távon elkötelezni magukat. De ha meginog a bizalom, arra is nagyon jól emlékeznek, hogy mi történt, mi volt a probléma kettőjük között.

Nyilas

Rajonganak a szabadságért a Nyilasok. Ha megfelelő társat találnak, aki partner ebben, és nem veszik zokon, akkor működhet a kapcsolatuk. És így még az elkötelezettség is szabadsággal jár mindkettejük, de főleg a Nyilas számára.

Bak

Bizalmi problémával küzdenek. Bár ennél sokkal nagyobb baj a Bakok esetében a félelem, félelem a megnyílástól, a bizalomtól, a közelebb engedéstől. Ezért sokszor inkább a munkába temetkeznek, akár a kapcsolat rovására is. Ezért a partnerük úgy érezheti, hogy ő mindig csak a második helyen lehet.

Vízöntő

A legtöbb Vízöntő az eszével megy bele egy kapcsolatba, nem pedig a szívével. Szeretik az intellektuális beszélgetéseket, és tudják, hogyan válasszák el a dolgokat az érzelmeiktől. Ezért gyakran barátság lesz a felé irányuló közeledésekből, nem pedig szerelem. Ez pedig igencsak megnehezítheti a párja helyzetét, ha tartós kapcsolatra vágyik.

Halak

Nagyon megbocsátó emberek a Halak jegy szülöttei. És ez egy nagyon szép tulajdonság, de éppen ebben rejlik a hátrány is, hiszen ha nem elég óvatosak, a túlzott naivitás csapdájába eshetnek. Ugyanis még a legnagyobb hibákat is képesek megbocsátani, ami miatt könnyen kihasználhatóvá válhatnak.