Otthon

A város, amit imádunk – Balatonfüred

Az északi part nem hivatalos fővárosa, a Balaton legeslegrégebbi üdülőhelye nem csak kikötőjéről és az Anna-bálokról ismert: egy egész hetet eltölthetünk úgy, hogy csak a látnivalókat vesszük sorra.

Kevesen tudják, hogy Balatonfüred térségét már az ősember is ismerte és lakta. A rómaiak jelenlétét síremlékek, épületromok bizonyítják, az Árpád-korban is hétfalunyi ember élt a területen, a tihanyi apátság 1211-es birtokösszeírásában is lakott településként szerepel. A legrégebbi házakat a Kéki-patak partján és a forrásnál találjuk, de a területen már inkább szőlők vannak. Már az 1700-as évektől fogadtak turistákat a gyógyvíz és a Balatonpart miatt, sőt, az 1900-as évek elején nyaralóhelyként a fürediek egyeduralkodók voltak, hiszen hol volt még Fonyód, Kenese, Balatonföldvár, Balatonalmádi!

Fotó: iStock.com/belizar73

Fotó: iStock.com/belizar73

A legrégebbi épületek

Füred elképesztő történelme miatt érdemes végigjárni a régi épületek maradványait. Kisfaludynak hála itt építették meg a dunántúli országrész első magyar kőszínházát, 1825-ben itt jött el az első Anna-bál ideje, innen indult 1846-ban az első balatoni gőzhajó, itt pihent Blaha Lujza, itt alkotott Jókai Mór – mindkettejük villája látogatható. A 11. században épült a Szent Mihály-templom, aminek mára csak romjai láthatók, nem sokkal később a Szent Margit-templom, amiből mára étterem lett. Az 1700-as években épült az Esterházy-kúria, a Szívkórház egy része, a Nagyvendéglő, a mostani zeneiskola, azaz Pálóczi Horváth Ádám kastélya, Széchenyi Ferenc kastélya, a Gombás-kúria, az Anna-báloknak helyt adó Szentgyörgyi Horváth család háza. Érdemes elsétálni a Siske utcába, ahol egész más világ, régi, védett parasztházak sora fogad, megleshetjük, hol és hogyan éltek kevésbé vagyonos eleink.

Fotó: iStock.com/belizar73

Fotó: iStock.com/belizar73

A Koloska-völgy

A nyüzsgő város nyáron tele van turistákkal, hajókkal, autókkal, bulizókkal, ezért érdemes egy kicsit beleszagolni Füred nyugalmas oldalába, a természetbe: látogassunk el a Koloska-völgybe. Nézzük meg a forrást, az erdei tornapályát és a természetrajzi tanösvényt, no és persze ne hagyjuk ki a vadasparkot sem – elképesztő a kilátás a dombokra, az állatok is közel jönnek, egy időre egészen a világ urának érezhetjük magunkat. A levegő friss, az erdő varázslatos, a patak völgye, a kis tó, a hegyek mészkősziklás teteje, a vadaspark újra és újra túrára csábít. Mivel a terület jól felszerelt kirándulóhely, akár több napig is barangolhatunk az időtlen erdei utak, szurdokok, szinte vallásosan csendes szépségek között, s közben Füred egészen másik, olykor szimpatikusabb arcát ismerhetjük meg.

A gyógyforrások

Füreden nemcsak a Szívkórházban lehet gyógyulni, hanem a savanyúvízforrások segítségével is. A helyi legenda szerint a tizenegy szénsavasvíz-forrást a Balaton tündérének köszönhetjük, aki látva egy szerelmespár, a herceg leányaként élő Helka és a rá hiába vágyó szegény árva legény, Kelén szerelmét, megajándékozta a helyet a gyógyvízzel. A gyógyhatású víz miatt nyilvánították Füredet már az 1700-as évek végén gyógyfürdőnek – akkoriban még az is különcködésnek számított, ha valaki a szintén gyógyhatásúnak híresztelt Balaton vizében megmártózott. Manapság, mikor már nem használunk balatoni iszappakolást, a tó mellett a siskei édesvízforrás, a savanyúvízkutak mind segítenek pótolni a kánikulában elvesztett vizet. Ha a felmelegített vízben fürdenénk, azt hivatalosan csak a Szívkórházban tehetjük meg, ivókúrákat is inkább csak orvosi engedéllyel és felügyelettel tartsunk!

Fotó: iStock.com/laszlo_szelenczey

Fotó: iStock.com/laszlo_szelenczey

Programok a nyárra

Bár a Kékszalag vitorlásversenynek vége, és az Anna-bált megtartották július 29-én, még nem vagyunk elkésve a füredi látogatással – pláne úgy, hogy ősszel a sárgán, vörösen ragyogó erdők miatt a város még szebb, mint a nyári fényben. Augusztusban várnak a Balatonfüredi Borhetek a parton futó Tagore sétányon, és a villák, sétányok, házak, erdők sem mennek sehová. A nyár utolsó hónapjára a városban nagyszerű koncertekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal, túrákkal készülnek, várva mindenkit.