Egészség

Imádnak bennünket a szúnyogok? Ezek lehetnek az okai!

A nyár egyik kellemetlen velejárója a sok szúnyog, egyes területeken többen vannak, máshol kevesebben. A szúnyoggyérítés is nagyban hozzájárul, hogy megmeneküljünk a vérszívók támadásától. Vannak, akiket kifejezetten imádnak a szúnyogok, ami sokszor inkább érthetetlen, pedig van rá magyarázat.

Sokan örülnénk annak, ha valaki egyszer megmondaná, hogy bennünket miért csípnek jobban a szúnyogok, másokat meg miért nem. Mert akkor talán tehetnénk ellene. Talán, hiszen egyes okok sajnos megváltoztathatatlanok, vagyis ezekben az esetekben el kell fogadnunk, hogy mi már csak ilyenek vagyunk: a vérszívók kedvelnek bennünket még akkor is, ha ez az érzés egyáltalán nem kölcsönös.

Ízlés dolga

A szúnyogok tehát válogatnak, mégpedig aszerint, hogy kinek a szervezete vonzóbb a számukra. S hogy mitől függ, hogy kit csípnek szívesebben, és ki az, akit csak „nagy szükség esetén”?

Fotó: Unsplash/Freestocks

Fotó: Unsplash/Freestocks

A szakemberek szerint a szúnyogok szeretik többek között azt, akinek a teste több szén-dioxidot bocsát ki, mint másoké. Ilyenek például a magasabb vagy a nagyobb darab emberek, illetve a terhes nők is. De akkor sem vagyunk biztonságban, ha sportolunk, mert a szúnyogok állítólag a tejsavat is imádják, ami pedig akkor termelődik a szervezetünkben, amikor edzünk, a tejsav pedig az izzadás révén távozik – ezt érzik meg a vérszívók. És egyes baktériumtörzsek is odacsalogathatják a szúnyogokat, amik ellen nem tehetünk semmit.

Megírva a génekben

Sajnos vannak olyanok, akik genetikailag vonzzák a szúnyogokat, szóval ez ellen tényleg nem tehetünk semmit, ahogyan a 0-ás vércsoport ellen sem, merthogy állítólag ez a kedvenc vércsoportjuk.

Ezek mellett vonzza még a szúnyogokat a jó illat, ami szintén genetikai adottság. És a felmérések szerint már azzal is felhívjuk a figyelmüket magunkra, hogy nők vagyunk – minket jobban szeretnek, mint a férfiakat. Ráadásul a terhes nők még vonzóbbak a számukra.