Édesapám 18 éves volt, amikor megismerte az akkor 16 éves édesanyámat. A találkozás körülményeit tekintve nincsen semmilyen szirupos sztori: egy táncklubban látták meg egymást, és apukám nagy csibész lévén pillanatok alatt elcsavarta „Babika” fejét. Másfél évig tartott a szerelem – első körben. Majd egy év szünet után, amikor összetalálkoztak szintén egy táncklubban, már tudták, mi vár rájuk. Néhány hónap múlva jött az esküvő, aztán a nővérem, majd 11 évvel később beköszöntöttem én is. Sajnos édesanyám már nincs velünk, és apukám azóta sem lelt párra. Mindenkiben őt kereste…
Szeretni bolondulásig
A tinédzserként megélt szerelem az „elsők” időszaka. Első kézfogás, első csók, első „szeretlek”, első együttlét, első veszekedés, első csalódás… Olyankor még az ösztöneink vezérelnek, sokszor előbb cselekszünk, és csak utána gondolkozunk, és nehezen tudjuk kontrollálni a reakcióinkat. Önmagunk új oldalával találkozunk, amivel még nem igazán tudunk mit kezdeni. Szerelmünkkel pedig vagy összecsiszolódunk, vagy felszínre buknak a feloldhatatlannak látszó ellentétek, és elválnak útjaink.
Fotó: iStock.com/andrija997
Az én elsőm 5 évig tartott. Az összes hibát elkövettük, amit el lehetett. Sokszor megbántott, és mire észbe kapott, már késő volt. Elmúlt a szerelem. Rengeteget tanultam mellette, főként magamról, és egy percét sem bánom az együtt töltött időnek. Sokat köszönhetek neki, és mindig emlékezni fogok rá. Több év és halálra ítélt párkapcsolat kellett ahhoz, hogy azt mondhassam, most már tudom, mi a jó nekem, mire vágyom. A párommal jelenleg két és fél éve vagyunk együtt, és sosem voltam olyan nyugodt és kiegyensúlyozott, mint mellette. Ez pedig mindennél többet ér számomra. Amikor megismerkedtünk, annyira természetes volt az egész. Nem volt megjátszás, taktikázás, csak az egymás iránti színtiszta érdeklődés. 7 év a korkülönbség köztünk az én javamra, és sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy fiatalabb párom lesz. De ez mitsem számít, hiszen tökéletesen kiegészítjük egymást.
Szabadság és kommunikáció
Gyerekkori barátnőmnek, Dorinának (27) is hasonlóak az élményei: „Az első barátommal 16 évesen találkoztam. Szerelem volt első látásra és 6 évig tartott. Mellette nőttem fel, sok éven át a hétköznapjaim, az életem része volt, ezért az elválás nem ment egykönnyen. Az első pár év csodálatosan telt, utána nehezebbé vált a kapcsolat, mert hagytam, hogy számomra csak ő jelentse a ‘világot’. Az én barátaim és a szociális életem háttérbe szorult. Szerencsére erre a húszas éveim elején rájöttem, és észrevettem, hogy a megszokás uralja a kapcsolatunkat. Nehéz, hosszadalmas, sokszor visszavágyós volt az elválás, de most már tudom, jól tettük, hogy véget vetettünk neki. Életem nem első, de nagy szerelme a jelenlegi. Vele már próbáljuk egymás szabadságát meghagyni, és a barátainkkal való kapcsolatot is fenntartani. Mert mégis csak jobb, ha van társasági életünk is, nem csak egymásnak létezünk. A kapcsolatunk legnagyobb pozitívuma a kommunikáció. Legyen szó negatív vagy pozitív érzésekről, mindig ki vannak mondva. Persze a nemek közti különbség megmutatkozik, én hamarabb kimondom, indulatosabban, és minél előbb túl akarok esni a konfliktuson. Ő meghallgat, átgondolja, elmondja, hogy ő máshogy látja, és lezárja a maga kis nyugodt mentalitásával. Egyszerűen máshogy működünk, de ezt kölcsönösen el kell fogadnunk, és akkor a nagy szerelem lesz az utolsó szerelem is.”
Fotó: iStock.com/jacoblund
Az ÉLET súlya
Krisztina (41) szerint felnőttként már fontos, hogy igazi partnerként tudjunk tekinteni a párunkra. „Tiniként még nem volt olyan súlya a dolgoknak. Persze szerelmes voltam, legalábbis úgy éreztem, de a felnőttkori szerelmem, ami már 11 éve tart, sokkal mélyebb. És valahogy magától értetődő, hogy ez már örökké fog tartani. Nem tudom, hogy ez a kortól függ-e, vagy egyszerűen a megfelelő személy kellett hozzá. A tinédzserkori szerelmek fontosak és meghatározóak az életemben, szép emlékként gondolok vissza rájuk, de a mai érzéseimmel össze sem hasonlíthatóak. Felnőttként nagyon fontos egy kapcsolatban a tudat, hogy valaki mindig ott áll mellettem, számíthatok rá, míg ez tinédzserkorban még nem volt annyira mérvadó.”
Veronika (32) így emlékszik vissza tinikori szerelmére: „Felhőtlen és szabad volt, nem voltak elvárások, terhek, és ki tudja, miért, de anno nem gondoltunk a jövőre. Olyan távolinak tűnt egy esetleges házasság vagy család gondolata, hogy sokkal fontosabb volt megbeszélni, mit csináljunk este. És az, ahogy egy olyan szív szeret, ami még sosem törött el, nagyon különleges dolog! Cserébe éretlenek voltunk és abban a pillanatban, ahogy azt éreztük, nem vagyunk boldogok, egyből a másikat okoltuk. Nekem sok kapcsolaton átívelő tanulásba került rájönni, hogy a saját boldogságomért kizárólag én vagyok a felelős. Felnőttkorban már ránehezedik a kapcsolatra a nagy kérdés: vajon ő a nagy Ő? Ő lesz a férjem? De ez adja az izgalmát is. Itt már élesben megy a játék, ezért sokkal megfontoltabbak vagyunk, aminek megvan a maga szépsége. Jó esetben elég éretten vágunk bele egy ilyen kapcsolatba, és nagy diadal, amikor egy-egy veszekedést meg tudunk előzni azzal, hogy a büszkeségünket félre tudjuk tenni a MI érdekében.”
