Csillagok

Nyári olvasmányaink – mit viszünk magunkkal a strandra?

Az olvasás egész évben kellemes kikapcsolódás – míg télen szeretünk bekuckózni egy forró teával és egy izgalmas regénnyel, addig nyáron nincs is jobb, mint kiülni a kertbe vagy elfeküdni a strandon, és teljes nyugalomban olvasgatni kicsit.

Habár a nyári szezonban különösen népszerűek a női magazinok, azért a könyvek is helyet kapnak a strandtáskákban. Ilyenkor nagyobb a hajlandóság bennünk az olvasásra, hiszen úgy érezzük, végre van rá időnk. A strandon tényleg lazíthatunk, nem kell foglalkoznunk semmivel, csak a pihenéssel és a feltöltődéssel.

Tarol a sci-fi és a krimi

Amikor nyári olvasmányokról van szó, én személy szerint egyből a könnyed, romantikus regényekre asszociálok, amik csak úgy sodornak magukkal. A szerkesztőségben körbekérdezve azonban rá kellett jönnöm: azért ez nem olyan egyértelmű. Szenior szerkesztőnk, Judit elsőként cáfolt rá erre a feltevésemre: „A szerelmes lányregények nem kötnek le sem télen, sem nyáron. A strandra általában magammal viszem az év közben el nem olvasott magazinjaimat, illetve a félbehagyott könyveimet. Nagyon szeretem a sci-fiket, legutóbb A hátrahagyottakat olvastam. A történet elég nyomasztó, de legalább nagyrészt télen játszódik, és talán fura, de ez segít kicsit elviselni a nagy nyári meleget. Ebből a meggondolásból olvasok télen kizárólag olyan könyveket, amik nyáron játszódnak… Szeretem még az életrajzi műveket, ezeket is kifejezetten jólesik olvasni a parton, hiszen annyira nem veszik igénybe a koncentrációmat, könnyen le lehet tenni őket, s ugyanilyen könnyen újra meg lehet találni a fonalat. Most II. Erzsébet van soron, azt hiszem, a következő nyaralásom róla fog szólni.” 

Főszerkesztőnk, Tini nagy krimirajongó, és ezt az évszakok sem befolyásolják: „Egy jó ideje a skandináv krimiket imádom, ők a kedvenceim: Jussi Adler-Olsen, Jo Nesbø, Camilla Läckberg. Szerintem amit lehetett, már elolvastam tőlük, de nyáron beszerzem azt, amit eddig nem. Egyébként régebben karácsonyi történeteket olvastam nyáron, és legalább kétszer megnéztük a gyerekkel az Igazából szerelem című filmet, mert az TÉL.”

Fotó: iStock.com/MaleWitch

Fotó: iStock.com/MaleWitch

A romantikus-szerelmes ponyvák hírszerkesztőnktől, Krisztától is távol állnak: „Ami azt illeti, hamarabb olvasok sci-fit… Egyébként nagyon szeretem a 20. századi amerikai, francia és szláv írókat, nagyon jó könyveket lehet találni tőlük, amik tökéletesek a strandra. Most éppen Carson McCullerstől olvasom a Magányos vadász a szív című regényt. Mindig viszek magammal legalább egy könyvet a strandra, bár előfordul, hogy elő sem veszem, annyira lefoglal a pancsolás, a nézelődés meg a főtt kukorica.”

Azért a romantika sem marad el

Másik hírszerkesztő kolléganőmnél, Manunál a klasszikusok is előkerülnek nyáron: „Romantikus lelkületű vagyok, ezért nyáron (is) szívesen olvasom újra az Anyegint vagy az Üvöltő szeleket. De ajánlani tudom Tom Wolfe-tól a Hiúságok máglyája című könyvet, Náray Tamás könyvét, és bár nem egy könnyed olvasmány, Péterfy-Novák Éva Egyasszony című művét is érdemes elolvasni.”

Fotó: iStock.com/mihtiander

Fotó: iStock.com/mihtiander

Azért van, aki a lányregényekre szavaz a strandszezonban. Szerzőnknek, Zsófinak a humor a legfontosabb egy könyvben: „Én a nyári melegben bizony Sophie Kinsellát, Jill Mansellt, Marian Keyest, Douglas Adamst és Roald Dahlt olvasok. A lényeg, hogy legyen benne sok humor, és legyen könnyed olvasnivaló a napi munka után. Ha a szereplők kicsit tökéletlenek, de végül mégis minden jól alakul, az sem baj. Ja, és minden nyáron újraolvasom Fekete István Téli berekét, hogy legalább gondolatban fázhassak kicsit.” 

Ami pedig engem illet, a strandon kifejezetten szeretek novellásköteteket olvasni. Valahogy a regényeket inkább a hűvösebb hónapokra tartogatom. Hemingway novellái a kedvenceim, de most éppen Mario Vargas Llosa elbeszéléseit olvasom. Mivel én is sci-fi rajongó vagyok (minden nő ennyire szereti a sci-fit, vagy csak mi itt a Ridikülnél?!), ezért Ted Chiang Életed története és más novellák című kötetét is imádom – a címadó történetből nemrég mozifilm is készült Érkezés címmel. De hogy a könnyed olvasmányok se maradjanak ki, jó szívvel tudom ajánlani Vass Virág Sohaférfi című regényét, valamint a fanyar humorú Hugh Laurie A balek című krimijét.