Csillagok

A kutya nem gyerek, a kutya állat – de azért családtag is

Magányosodunk. Egyre többen és egyre korábban, és egyre több ember dönt úgy, hogy egy kutyával próbálja betölteni azt az űrt, amit akár egy gyermek hiánya okoz a mindennapokban. De hol a határ? Mi lehet az a pozíció, amit egy kutya elfoglalhat egy ember életében?

„A testvérem és a felesége már majdnem 10 éve házasok, nincs gyerekük, van viszont egy pici, fehér kutyájuk, akit imádnak. Tényleg cuki. A szüleim viszont nagyon ki vannak borulva, mert amikor látogatóba jönnek, beviszik hozzájuk a lakásba az amúgy tiszta kutyát, ölelgetik, puszilgatják, és úgy beszélnek róla, hogy az unokátok. Én jókat szoktam röhögni rajtuk, engem ez nem idegesít, de amúgy tényleg nem érzem teljesen normális dolognak ezt a felállást, holott tényleg imádom a kis szutykot, meg az összes kutyát, de azt gondolom, nem tölthetnek ki minden űrt egy pár életében, és főleg nem kéne a szüleinket idegesíteni ezzel.”

Mielőtt egymás torkának esnének azok, akik szerint semmilyen határ nincs: a kutya az ember (sőt emberebb az embernél), csak éppen szavakkal nem beszél és azok, akik szerint a kutya „csak” egy állat és az udvaron van helye, szóval érdemes leszögezni, hogy a helyzet nem fekete és nem fehér. Érdemes egy kicsit körbejárni azt is, hogy valójában mi az, ami a kutya érdekeit, valódi fejlődését, biztonságát és egészségét szolgálja, és mi az, ami csak az emberek érdekeit (a magány oldását, a mentális egészség stabilizálását). Mert lehet, ez a kettő nincs szinkronban.

Fotó: iStock.com/oneinchpunch

Fotó: iStock.com/oneinchpunch

A kutya igenis családtag?

Igen és mégsem. Családtag, mert millió alkalommal és módon képes kifejezni szeretetét, hűségét és ragaszkodását felénk. Családtag, mert nekünk is megdobban a szívünk, amikor már a kertkapuban halljuk, ahogy érzi hazaérkezésünket, ahogy kapar, ahogy csahol, ahogy örül nekünk és ez az érzés éppoly boldogító, mint akkor, ha egy családtagunk arcán ragyog fel az öröm. Tiszta sor, a kutyáktól felénk érkező szeretet igenis boldogító, igenis egy olyan extra ajándék, amitől gazdagabbak, kiegyensúlyozottabbak, egészségesebbek lehetünk. A kutyák egy sor dolgot megtanítanak nekünk hűségről, odaadásról, ragaszkodásról, áldozatvállalásról, sokszor bátorságról is. Ha így szemléljük a szerepüket az életünkben, akkor a kutya családtag és pont.

A kutya lehet a gyerekünk?

Nem szerepünk meghatározni azt a pozíciót, amelyet egy kutya egy másik ember vagy pár életében betölt, hiszen a magánynak, a veszteségnek száz arca lehet. Azt, hogy ki miért enged be az életébe és kezd el valódi, mély érzelmekkel kötődni egy kutyához, azt nem ítélhetjük meg. Igen, meglehet, akad, aki nem tudott babát vállalni, de hiányzik nagyon egy meleg kis test, amelyről gondoskodni lehet, akivel kölcsönösen imádni lehet egymást.

Aztán vannak más típusú magányt átélők, akik a pár, barát vagy a valódi emberi kapcsolat hiánya okozta űrt próbálják meg kitölteni egy kedves háziállattal – számukra igazi mentális mentőakció lehet egy kutya befogadása, dédelgetése, a róla való gondoskodás, a vele való, határokat átlépő, érzelemgazdag kommunikáció.

Fotó: iStock.com/woottigon

Fotó: iStock.com/woottigon

A szeretetben nincs, a fizikai bánásmódban kell, hogy legyenek határok

Szögezzük le azt is gyorsan, hogy valójában nem az ember érdekében kellenek igazán a határok. Ha egy gazdi szeret, és igazán szeret, akkor a lehető legtöbbet szeretné adni kedvencének (a barátjának, a pajtásának, annak a „személynek”, akit emberi tulajdonságokkal ruházott fel). Ez azonban nem biztos, hogy ugyanolyan jó a kutyának is. Miért? Mert a kutya a szeretetünket feltétel nélkül igényli, de a napi fél kiló gumicukrot nem. Valójában olyan bánásmóddal tudjuk igazán jól kifejezni a szeretetünket feléjük, amely az ő javukat szolgálja. Olyan táplálékot, olyan mozgásteret (fekvőhelyet), olyan és annyi kommunikációt igényelnek, amely mellett fejlődhetnek, és EGÉSZSÉGESEK maradhatnak mind fizikai, mind mentális területen.

Mindazok, akik a kutyát a szó nem jó értelmében pótléknak használják, hibát követhetnek el, még akkor is, ha ezt tiszta szívből teszik. Hiszen ha emberi tulajdonságokkal ruházunk fel egy kutyát (macskát), ha hagyjuk teljesen elmosódni a szükséges határokat, ha folyton gügyögünk nekik, mint egy gyereknek, de nem ismeri határozott, a falkavezér, a gazda hangját, akkor előfordulhat, hogy az állat viselkedése kiszámíthatatlan lesz. Elbizonytalanodhat, sőt akár szélsőséges módon is reagálhat olyan helyzetekben, amikor következetlenül és hirtelen azt várjuk tőle, hogy LEGYEN KUTYA, pedig máskor, más helyzetben emberként (gyerekként) bánunk vele.

Aki igazán szereti a kutyáját…

Fontos, hogy az igazi állatbarátok, állatszeretők azt akarják elérni, hogy az általuk befogadott és megszeretett kis lélek, akiért felelősséget vállaltak, boldogan éljen. Ehhez pedig úgy kell bánni vele, mint egy állattal, nem pedig úgy, mint egy magatehetetlen, még beszélni nem tudó kisgyermekkel. Bármennyire is jólesik nekünk a gondoskodás, sőt, a kényeztetés: az ölelgetés, a finom (amúgy nem neki való) falatok, nem ettől lesznek boldogok, hanem attól, ha megtalálják mellettünk a helyüket, és úgy élhetnek, ahogy az a természetükből fakad.