Egészség

Ez történik a testünkkel, ha nem eszünk többé gabonaféléket

Az már köztudott, hogy a túlzott gluténfogyasztás – enyhén szólva – nem tesz jót a szervezetünknek. Gyulladásokat, vércukorszint-ingadozást okozhat, és a szívünk egészségére nézve is veszélyes, csak hogy néhányat említsünk a negatív hatások közül. De mi történik a testünkkel, ha teljesen felhagyunk a gabonafélék fogyasztásával?

Erősebb körmök

Amint elhagyjuk a glutént az étrendünkből, bőrünkkel együtt körmeink is szebbek lesznek. Megerősödnek és egészségtől fénylővé válnak. Sőt, gyakran még a körömgomba is teljesen elmúlik a változtatás hatására.

Szebb és egészségesebb hajkorona

A haj megvastagodik, dúsabb és selymesebb lesz. Persze ez nem tapasztalható rögtön, hiszen a haj lassan nő, de ha ki tudjuk várni, nem marad el a várt eredmény.

Fotó: Unsplash/ Brooke Cagle

Fotó: Unsplash/ Brooke Cagle

Csökkenő mellméret

Ez talán nem a legvonzóbb következmények egyike, mégis az egészségesebb szervezetet jelzi. A kisebb mellméret nemcsak a diétával járó fogyás eredménye, hanem hormonális változásoké is, mint az ösztrogén- és a prolaktinszint csökkenése.

Egészségesebb fogak

Amint elhagyjuk a gabonaféléket, észre fogjuk venni, hogy fogunkon sokkal kevesebb a lepedék, sokkal nehezebben szuvasodik, és az ínyproblémák is minimálisra csökkennek.

Kellemesebb lehelet

A szájhigiénia javulásával a leheletünk is sokkal kellemesebb lesz. De nem csak ennek köszönhető: a gluténtartalmú ételek elhagyásával bélflóránk is egyensúlyba kerül, aminek szintén hatása van a leheletünkre.

Eltűnnek a szem alatti karikák

Ugye milyen jól hangzik? A gluténmentes étrend következtében egész arcunk megváltozik, kevésbé lesz felpuffadva, és a táskás szemeknek is búcsút inthetünk. Érdemes csinálni előtte-utána fotókat a diétánk során, hogy lássuk a szembetűnő változásokat.