Csillagok

Ezeket mantrázzuk magunknak lefekvés előtt

Amikor lefekszünk a sötét szobában, a gondolatok vadvízi evezésbe kezdenek az elménkben? Hullafáradtak vagyunk, mégsem tudunk megnyugodni és elaludni? A megoldás talán egyszerűbb, mint gondolnánk.

A lefekvés utáni forgolódás megkeserítheti az életünket: ördögi kör, hogy ugyan ólmos fáradtságot érzünk, nem tudunk elaludni, ezért másnap újból kimerülten ébredünk. A különböző házi praktikák – gyógyteák, jógagyakorlatok, illóolajos fürdő – mellett az is segíthet álmot hozni a szemeinkre, ha a megfelelő mondatokat ismételgetjük elalvás előtt.

stocksnap.io/maxime caron

stocksnap.io/maxime caron

„Mára elengedem”

Nemhiába született meg a mondás, hogy idegesen sose feküdjünk le. Kutatások bizonyították, hogy aki negatív érzelmekkel hajtja álomra a fejét, sokkal nyugtalanabbul fog aludni. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden szóban forgó konfliktusunkat még elalvás előtt meg kell oldanunk, csupán érdemes tudatosítanunk magunkban, hogy a megoldás bőven ráér másnap reggelig.

„Erős vagyok”

Vagy ügyes, határozott, tehetséges – bármilyen tulajdonságot beilleszthetünk, amiről úgy érezzük, az erősségünk. A lényeg, hogy ismerjük el a sikereinket, és mindig dicsérjük meg magunkat értük. Ez nemcsak a boldogabb élethez segíthet hozzá minket, de a nyugodtabb alváshoz is.

„Megtalálom a belső békém”

Ha nehéz időszakon vagyunk túl, egy nyugtató mantrára koncentrálva lecsillapíthatjuk háborgó lelkünket. Ha a gondolataink kezdenek elsötétülni, csak térjünk vissza ehhez a mondathoz. Érezni fogjuk, ahogy minden porcikánk ellazul, és lassan álom jön a szemünkre.