Siker

Keresd meg magad, avagy a szétszórtság lélektana

Arra több elmélet is létezik, miért vagyunk szétszórtak: ilyennek születtünk, művészi hajlamaink vannak, vagy épp szorongásunkat leplezzük ezzel? Szerencsére nemcsak az okokról, de a megoldásokról is be tudunk számolni.

Lelkünk rendje

Nagy hiba lenne a szétszórtságot, ami minden nőt sújt valamennyire, lelki betegségként azonosítani. Természetesen vannak olyan emberek, akiknél a tárgyak széthagyása vagy a határidőnapló hiánya depressziót, szorongást, szeretethiányt takar, esetleg egy olyan személyiséget, aki nem tud nemet mondani, ezért ugyanarra az időpontra több találkozót is szervez. De valljuk be, ez a ritkább eset. Általában azért vagyunk szétszórtak, mert ilyen beállítottságúak vagyunk, és főleg mert kapkodva éljük az életünket.

Fotó: iStock.com/ kitzcorner

Fotó: iStock.com/kitzcorner

Kell a rendszer

Ez persze nem jelenti azt, hogy szétszórtnak lenni jó: soha nem találunk semmit, az élet kész káosz a lakással együtt, elkésünk, lekésünk, elhagyunk, kutatunk, kétségbeesünk, fogadkozunk. Szerencsére vannak bevált módszerek, amik segítenek rendet teremteni magunk körül. Például a cetlik. Ha akad egy olyan pilanatunk, amikor tisztán látjuk magunk előtt a hetirendünket, a tennivalókat, akkor ragadjunk tollat-papírt, és írjuk le őket átláthatóan, kibővíthetően. Erre a célra mindig magunkkal hordhatunk egy határidőnaplót. Ahányszor eszünkbe jut valami teendő, bevásárlólista, bármi, akkor szépen körmöljük le, és aztán – itt a trükk – ne felejtsük el megnézni, amit leírtunk, és be is tartani. Ha halasztunk, a következő napra ismét írjuk fel azt a teendőt, és ezt folytassuk addig, amíg elegünk nem lesz a saját időhúzásunkból. Ugyanezt okostelefonnal is meg lehet csinálni, úgyis mindig a kezünk ügyében van. A naptárba rögzítsünk minden teendőt napra, órára beosztva, és rendeljünk az eseményekhez olyan csengőhangot, amit nem tudunk figyelmen kívül hagyni.

Az elveszett kulcsok ellen

A legnehezebb az otthonunkban rendet tartani – és a rend alatt értsünk inkább rendszert. Ahhoz, hogy ne keressünk folyamatosan mindig mindent, meg kell egyezni magunkkal és családtagjainkkal is, és mindennek kijelölni a helyét. A lakáskulcshoz – amiből legyen mindig tartalék a táskánkban – keressünk valami jópofa tartót, és mindig oda tegyük, akkor is, amikor szatyrokkal, gyerekkel, kutyával érkezünk haza, azt sem tudva, melyik a jobb kezünk. Addig szorongassuk a kulcsot, amíg a helyére nem akasztjuk. Ugyanez igaz az esernyőkre, cipőkre, különböző táskákra, és minden egyébre. A számlákat szögezzük fel egy parafalapra jól látható helyen, ide bevásárlólistákat és más cetliket is tűzködhetünk. Minél praktikusabban, színesebben, memorizálhatóbban tudunk tárolni a lakásban, annál jobb lesz a rendszerünk is.

Fotó: iStock.com/shironosov

Fotó: iStock.com/shironosov

Fél méternyire

Michael Solomon olyannyira ért a szétszórtság megszüntetéséhez, hogy könyvet is írt a témában. Az ő megfigyelése szerint a keresett tárgy fél méternyi sugarú körben ott van, ahol a legutóbb láttuk, és csak azt a területet kell alaposabban átfésülnünk. Hacsak nem vagyunk profik szétszórtságból, mert akkor akár a Holdon is lehet. Ha a fél méteres szabály nem jött be, próbáljuk visszapörgetni az eseményeket, illatok, ízek, látvány alapján rekonstruáljuk a szituációt, amikor utoljára a kezünkben volt az adott tárgy. Az utólagos megtalálásban az is segít, ha miközben – tudván tudva, hogy épp bűnbe esünk – valami lehetetlen helyre leszórjuk mondjuk a kulcsunkat, akkor szólunk valakinek, hogy „figyi, a kulcsomat ide és ide tettem, emlékeztess majd rá!”, vagy ha egyedül vagyunk, hangosan kimondjuk: „az ágy szélére tettem a kulcsom” – így később könnyebben visszaemlékszünk majd rá. Ha semmi sem segít, akkor igen, menjünk el a boltba, és vegyünk olyan kulcstartót, ami fütyül, sípol, villog, vagy bármi módon jelzi, hol lapul.