Siker

A kreativitás mindenkinek jár!

Kreatívnak lenni ma már szinte alapkövetelmény. Minden álláskiírásban olvashatjuk, akár tanárnak jelentkezünk, akár számviteli ügyintézőnek. De mit is jelent valójában kreatívnak lenni, s vajon tanulható-e?

Kamaszkorában mindenki művésznek készül, ez egyértelmű, s ilyenkor még mindenki az is. Megvan benne a potenciál, hogy nagyot alkosson, hogy megváltoztassa a világot, amely körülvesz minket, lelkes, s igazán tud hinni a dolgokban. Ez az állapot aztán szép lassan elmúlik, odalesz a hit önmagunkban, az emberek jóságában, s a hétköznapok valósága szép lassan kimossa belőlünk a vágyat. Már nem szeretnénk semmi mást, csak túlélni csendben, nyugalomban.

Fotó: Freepik.com/Pressfoto

Fotó: Freepik.com/Pressfoto

Van, aki azonban nem elégszik meg ennyivel, mindig többet és többet, jobbat és jobbat akar, nem éri be a csendes belenyugvással, hanem folyton felfelé tör. De nem az anyagi javak, inkább a végtelen lehetőségek irányába. Ők azok, akik látszólag káoszt teremtenek maguk körül, valójában azonban rendet tesznek a Földön, a helyükre tolják az értékeket.

Támogassuk őket!

Ha nem is szeretnénk/tudunk/akarunk művészt nevelni gyermekünkből, mindenképpen érdemes odafigyelni arra, hogy sok kreatív tevékenységet végezzen, hiszen nagy, egyre nagyobb szükség lesz rá a világban. Egy kutatás szerint aki a következő 10-15 évben szeretne belépni a munka világába, annak a következő kompetenciákra lesz szüksége: írás, számolás, számítógépes ismeretek, az angol nyelv ismerete és a kreativitás.

Fotó: Freepik.com/Pressfoto

Fotó: Freepik.com/Pressfoto

Mert kreatív ember nemcsak az, aki fest, énekel, játszik hangszeren vagy házakat tervez, hanem bárki, aki a munkája során használja az eszét és a tudását, s egy felmerülő problémát meg tud oldani még akkor is, ha előtte senki nem mutatta meg neki, hogy csinálja. Think outside the box – mondja az angol, tehát merjünk a kategóriákon túl, ne csak a sablonok mentén gondolkodni. Hiszen nem olyan beosztottról álmodik minden főnök, aki nem nyaggatja az összes felmerülő problémánál, hanem fogja magát, és megoldja? S nem olyan főnökről álmodik minden beosztott, aki kreatív, gyors és egyszerű megoldásokat talál ki a csapat problémáira, s akitől tanulni, aki mellett tényleg fejlődni lehet?

Hagyjuk kibontakozni!

Soha, semmilyen körülmények között ne fojtsuk el egy gyermekben a kreativitást. Butaságokat beszél? Saját szöveget énekel saját dallamra? Folyton ugyanazt az egy ábrát rajzolja? Mesét mond? Egész nap csak focizik? Hagyni kell! Hadd áramoljon belőle az, ami megszületik kis lelkében és agyában, és sose érezze, hogy játékainak, kérdéseinek nincs létjogosultságuk. Hiszen van, hiszen minden értékes, ami benne megszületik.

Fejleszthető-e a kreativitás?

Vekerdy Tamás szerint nem. A szabad tevékenységnél semmi sem fejleszti jobban a kreativitást, ha adottak a lehetőségek, ha nyugalom van, s elfogadó környezet veszi körül a gyereket, akkor nincs mit fejleszteni. Ha a szülő mindig meghallgatja, támogatja és főleg szereti a gyereket, akkor az fejlődni fog. Amit tehetünk, hogy megmutatjuk neki a világot, lehetőséget teremtünk, hogy minél több dologgal megismerkedhessen. Ha festeni szeretne, adunk neki festéket, ha egy hangszerbe szeret bele, megmutatjuk neki, kipróbálhatja. Ha váltani akar, az is rendben van. Fontos, hogy azt érezze, minden az övé lehet, de persze csak észszerű keretek között.

A témával bővebben foglalkozik a Ridikül mai adása, 17:10-től a Dunán, címe: Slágerek mögött. Itt lesz velünk Náksi Attila, Szabó Leslie, Deseő Balázs és meglepetés hölgyvendégünk.

A tegnapi adást pedig ezen a linken nézhetjük vissza.