Konyha

Tükörtojás koktélparadicsom-ágyon

A tojást sokféleképpen elkészíthetjük, főzhetjük, süthetjük, habot verhetünk belőle. Hogy ne legyenek unalmasak a „klasszikusok”, érdemes új ötleteket kipróbálni, mint például ezt a koktélparadicsomos megoldást. Akár már a holnapi reggelire is!

Hozzávalók

  • 4 darab tojás
  • 3 bögre édes koktélparadicsom félbevágva
  • 1/4 bögre reszelt parmezán sajt
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál plusz 1 teáskanál friss bazsalikom
  • 1 gerezd fokhagyma szétnyomva vagy apró kockákra vágva
  • só, bors ízlés szerint
Fotó: Pexels/ CCO License

Fotó: Pexels/ CCO License

Elkészítés

Melegítsük elő a sütőt 180 fokosra.

Vegyünk elő egy közepes méretű tepsit, és helyezzük bele a félbevágott koktélparadicsomokat. Egymás mellé, sorba helyezzük a tepsibe a paradicsomokat, majd süssük körülbelül 12 percig. A sütés közben a paradicsomok levet ereszthetnek, ebből a léből kiönthetünk valamennyit a sütés után.

Szórjuk a megsült koktélparadicsomok tetejére a reszelt parmezán sajtot – ízlés szerint akár többet is, mint amennyi az előírásban szerepel. Locsoljuk meg az olívaolajjal, és szórjuk meg a két evőkanálnyi friss bazsalikommal. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Végül szórjuk rá az apró kockákra vágott fokhagymát is.

Üssük a tetejére a négy tojást óvatosan, mint amikor tükörtojást készítünk. Ügyeljünk arra, hogy a tojás sárgája egyben maradjon. Majd tegyük vissza a tepsit a sütőbe, és süssük az ételt körülbelül 8-10 percig. Ellenőrizzük, hogy a tojás sárgája megfelelő-e – ha lágyabban szeretjük, hamarabb is kivehetjük, de ha a kemény sárgáját kedveljük, akkor várjunk vele tovább, amíg meg nem sül.

Ha még szükséges, sózzuk, borsozzuk. És szórjuk a tetejére a maradék bazsalikomot. Melegen tálaljuk.