Otthon

Mit engedjünk a gyereknek, és mit ne?

Vannak félős anyukák, illetve bátrak, akik nem féltik a gyereküket még a veszélyesnek ítélt dolgoktól sem – mondván, a tapasztalat a legjobb tanítómester. Igazat adni egyiküknek sem lehet, hiszen saját döntéseinket mi hozzuk meg, mi döntjük el, mit engedünk a gyereknek, és mit nem.

Bicska, öngyújtó, lándzsák, olló: kevés anyuka van, aki engedné, hogy gyermeke zsebében ezek tartósan ott legyenek. Egy számítógépekkel foglalkozó tudós, Gever Tulley viszont úgy véli, nem eltiltani kell a gyerekeket a veszélyes dolgoktól, hanem megtanítani őket helyesen, balesetmentesen használni azokat. A barkácsiskolát is alapító férfi szerint téves elképzelés a gyereket hülyének nézni: ha kellően elmagyarázzák és megmutatják a fogásokat, a gyerekek is képesek felelősségteljesen cselekedni – legalábbis a legtöbbjük. Ha állandóan, felnőttkorukig eltiltjuk őket mindentől, ami éles, veszélyes, akkor amikor mégis találkoznak egy ilyen eszközzel, nem tudják majd használni, és ez az igazán balesetveszélyes. Szóval Tulley szerint hagyjuk a gyereket felügyelet mellett kísérletezni a tábortűz meggyújtásával, eloltásával, a kés, a bicska használatával, tárgyak eldobásával – fejleszti és karbantartja az erre kitalált agyi területeket – és dolgok szétszedésével.

Fotó: Freepik.com/v.ivash

Fotó: Freepik.com/v.ivash

Anna ezt is teszi

„Három kisgyereket nevelek egy ausztriai faluban. Biogazdálkodással foglalkozunk, szóval a gyerekek kiskoruktól kezdve tudják, mire jók a szerszámok, milyen fát metszeni, lovagolni, rohangálnak, sárban tapicskolnak, fára másznak. A nagyobbik fiam most lett ötéves, és az apukájától egy bicskát kapott ajándékba. Sosem láttam még ilyen büszkének, azóta mindenhol a kés élét próbálgatja, igazi nagyfiúnak érzi magát. Persze az apjával közösen faragnak, és megtanítottuk, hogy késsel a kezünkben nem rohanunk, nem adjuk a kistesók kezébe, és nem használjuk ártalmas célokra. Úgy gondolom, hogy megtisztelem azzal a gyerekeimet, hogy képesnek tartom őket dolgokra, az elővigyázatosságra. Engem úgy neveltek, hogy nehogy felmásszak a fára, mert mindjárt leesek! Szerintem ez téves út. Egy gyereknek meg kell tanulnia felmérni a saját határait, és meg kell ismernie a világot, amiben él, mert így fejlődnek a képességei, alakul az önbizalma és az önállósága. Amikor elesik bármelyik is, az olvasmányélményeimből mindig a Tüskevár hangulata ugrik be: ha beütötte magát, majd legközelebb kétszer is meggondolja, hogy odadugja-e az orrát.”

Fotó: Freepik.com/v.ivash

Fotó: Freepik.com/v.ivash

Barni és a ricinusbab

„A kislányom születése után költöztünk vidékre, megörököltük édesanyámék házát, itt jutott hely Barninak, a nagyfiamnak is, most van először külön szobája. Megbarátkoztunk a vidéki létformával, közel van a nagyváros, de voltak dolgok, amikre nem tudtam felkészülni. Például Barni megevett néhány ricinusbabot, amit öt percre tettem le az asztalra, mielőtt elültettem volna dísznövénynek. Rohantunk az ügyeletre, végül ‘csak’ hasmenés lett a kaland vége. A lányom kartöréssel jött haza a famászóversenyről. Amióta udvarunk van, mindkét gyerek folyton koszos, és a többiektől eltanulják a falusi játékokat. Biciklivel rohannak le a domboldalról, télen ugyanott szánkóznak, csúszkálnak, állatokat kergetnek, ismeretlen lovakat simogatnak, engem meg a frász kerülget. Szigorú szabályokat hoztam arról, mit szabad, és mit nem, nem érdekel a többi anyuka véleménye. Az én gyerekem nem fog nyolcévesen a közúton biciklizni, maradjon csak a járdán, nincs kés, olló, nem mehetnek oda lovakhoz, nincs gyufa, mert a múltkor meg tábortűzön akartak sütni valamit. Az eszem megáll. Mosni hajlandó vagyok, a ragtapasz is ipari mennyiségben fogy, ez sem baj, de igenis az én dolgom megtanítani a gyereknek, mit szabad és mi veszélyes. Ezért vagyok az anyja. Kötetek szólnak arról, hogy főleg a kamaszodó gyerekeknek nincs veszélyérzete, azt hiszik, velük nem történhet semmi baj – aztán mégis történik. Még szép, hogy nem hagyom elöl soha többet a vetőmagot sem, ahogy a forró vizes fazékhoz sem engedem oda őket – szerintem ez alapvető szülői gondoskodás.”