Egészség

7 nap és 24 liter víz: kipróbáltuk a búzafűlevet

Rengeteget hallottam és olvastam a búzafűlé jótékony hatásairól, s elhatároztam, hogy nem hiszem el, amíg ki nem próbálom. Először óvatosan csak 12 adagot rendeltem, fagyasztva, de kiderült, kár volt óvatoskodnom.

Az első nap rögtön csaltam, ugyanis a fotó kedvéért meg kellett sétáltatni az egész pakkot, és mivel kávé nélkül gyakorlatilag a konyháig nem találok ki, hát még a szomszédos kerületbe, innom kellett! Remélem, ez 12 nap múlva megváltozik. Szóval reggel ittam egy instant kávét két cukorral, mivel felhagytam az édesítővel. Befotóztuk a pakkot, majd megittam az első kockát majdnem éhgyomorra, és nem haltam bele, sőt, egészen édeskés íze volt: mint amikor levágják a kertben a füvet, csak én most meg is kóstoltam, és kellemes íze volt. Várom a hatást, bár nyilván ma még semmit sem fogok érezni.

Fotó: Szakály Fruzsina

Fotó: Szakály Fruzsina

Update: Amit jelenleg érzek, az a fejfájás, de már így keltem, szóval nincs köze a fűhöz, valamint nagyon-nagyon levert vagyok, el nem tudom képzelni, hogy ma dolgozni fogok! Bár lehet, hogy ennek meg az esőhöz van köze, illetve az éjszakai hidegfronthoz. Szóval egyelőre semmi. Reggeliztem rendesen, ettem egy fél csokor retket is, és próbálok sokat-sokat inni a nap folyamán. Holnap pedig már csalás nélkül tényleg kávé előtt iszom meg.

Update 2: Délután hat körül megettem egy szendvicset, és nagyon fáj a gyomrom. Görcsöl nagyon, ha fekszem, akkor jobb.

Második nap: Ma már nem csaltam, és a kávé előtt fél órával ittam meg az adagomat. Jólesett, hideg volt, és megint húsvéti hangulatba kerültem. A gyomromat azonban éreztem, de nem görcsölt, csak szólt, hogy ott van. Nem volt kellemetlen.

Ma a mérlegre sem felejtettem el ráállni. Elborzadtam. Mondjuk úgy, hogy sokat mutatott, annyira sokat, hogy le sem merem írni a számot. Legyen mondjuk x + 8 ez a szám, ami annyit jelent, hogy 8 kilóval vagyok nehezebb, mint szeretnék lenni. Habár a ruhaméretem nem változott ősz óta, azért pontosan tudom, hol vannak elrejtve testemen a titkos tartalékok. Meg vagyok döbbenve.

Fotó: Szakály Fruzsina

Fotó: Szakály Fruzsina

Harmadik nap: Nem vagyok egy nagy ivó, van, hogy fél, háromnegyed literekkel elvagyok egy nap, amiről tudom, hogy botrányosan kevés, de hát ez van. Harmadik nap azonban szomjas lettem már reggel, s azon kaptam magam, hogy még dél sincs, s már megittam két liter folyadékot. A fejfájás azonban konstans, bár eddig megúsztam a gyógyszert, a sok folyadéktól elmúlt.

Negyedig nap elkezdtem kívánni a zöldeket, almát, narancsot, retket, paprikát ettem. Persze ezenkívül nem táplálkozom máshogy, még a csoki is lecsúszott, mindenesetre érdekesnek találom. Volt viszont egy nagyon kellemetlen délelőttöm, elképesztően fájt a hasam. Nem tudom, ettől-e, lehet, hogy nem, mindenesetre remélem, nincs bajom, s csak a búzafűlé szabadítja fel a mérgeket a szervezetemben, és az fáj.

Ötödik nap: Még mindig fájt a fejem, most már muszáj bevennem egy gyógyszert, órák óta húzom; szerencsére hamar hatott. A vizet még mindig elképesztően kívánom, emellett határozottan éberebb is vagyok.

Fotó: Szakály Fruzsina

Fotó: Szakály Fruzsina

Hatodik nap: Nagy dohányosnak sem mondanám magam, amolyan kocaként naponta 1-2-3 szálat szívtam, de ma eszembe jutott, hogy ezt is elhagytam. Az anyagcserémmel sosem volt gondom, de tényleg felpörgött az elmúlt napokban, szépen csendben.

Hetedik nap: Még nem álltam rá a mérlegre, és még mindig rengeteget iszom. Az édességet kívánom, de a cigarettát és az alkoholt továbbra sem. Összességében sokkal éberebb vagyok, este hamar el tudok aludni, reggel hamarabb kelek valamivel. A kávéról ugyan még nem mondtam le, s valószínűleg nem is fogok, ám ez a függés, több mint valószínű, inkább lelki, semmint testi.

S ami a legfontosabb, rendeltem egy óriás, XXL csomag fagyasztott búzafűlevet, szóval el vagyok látva a következő egy hónapra is. Merthogy folytatom a kúrát, az biztos.