Otthon

A nagymama életbölcsességei az életre tanítanak

A nagymamákat körüllengi valami különleges misztikum. Elnézőbbek, mint a szülők, és talán pont ezért szívesen fogadjuk a tanácsaikat. Abból pedig akad bőven, és ami gyermekként fölösleges szószaporításnak tűnik, az felnőttkorukban értelmet nyer.

Kiskoromban sok időt töltöttem dédivel és mamával. Segítettem nekik a ház körül, ők pedig szerettek, etettek és meséltek. Az életükről, a sikereikről és a bukásaikról. Elmondásuk szerint ők mindenből tanultak, az örömből és a szomorúságból is. Csillogó szemekkel figyeltem, de bevallom őszintén, akkoriban nem értettem, miért mondják ezeket nekem. Gyakran mondták: majd ha nagy leszel, megérted. Nagy lettem. Megértettem.

Fotó: iStock.com/Ridofranz

Fotó: iStock.com/Ridofranz

Mindenkinek a saját gondja a legsúlyosabb

Számomra ez a legemlékezetesebb tanmese, amit valaha nekem meséltek. Talán azért, mert ezt többször is meghallgattam tőlük, ha egyszer is panaszra nyílt a szám. Ilyenkor mama csak csendben hallgatott, majd megosztotta velem a gondolatait. „Tudod, gyermekem, neked most ezek a problémák a legfontosabbak, de ne hidd azt, hogy mindenkinek könnyebb az élete. Képzeld el, hogy összeszeded a gondjaid, egy kosárba teszed és kimész velük a piacra. Miután odaértél, elkezded kipakolni őket szépen, sorban. Megmutatod másoknak, hogy neked milyen rossz. Eközben a többi ember is pakolgatja kis a saját bajait. Hidd el nekem, ha meglátnád, hogy másoknak mivel kell megküzdeni, összeszednéd a kis kosárkád és hazabandukolnál mondván, hogy nem cserélnél senkivel.” Így visszagondolva ez nagyon is igaz volt. Mindenki a saját gondjait érzi a legsúlyosabbnak és az önsajnálat nagyon megy nekünk. De érdemes elgondolkozni azon, hogy mások súlyosabb problémákkal néznek szembe nap mint nap. Tudom, hogy sokszor nehéz az élet napos oldalát nézni, de mamától megtanultam, hogy muszáj ezt megpróbálni, különben lehet, hogy elfelejtjük megélni a jót az életünkben.

Fotó: iStock.com/Ridofranz

Fotó: iStock.com/Ridofranz

Becsüld meg a gyökereid

Tina pár éve kiköltözött Berlinbe. Ott talált munkát és szerelmet. De a nagymama intelmeire a mai napig jól emlékszik. „Akkoriban csak egy tanmesének tűnt, bele se gondoltam, hogy mit akar mondani mamika. Mindig csak arról beszélt, hogy fontosak a gyökerek, de én úgy voltam vele, hogy ő egy nagymama, neki ez a dolga. Gyakran emlegette a fa példáját. Hiszen mi a fa gyökér nélkül? Nincs alatta biztos talaj, nem találja a helyét, bizonytalan az élete. De ha a gyökerei erősen kapaszkodnak a földbe, akkor nagyon nehéz onnan elmozdítani. Van egy biztos pont az életében. Ez az egész akkor nyert értelmet a számomra, amikor Berlinbe költöztem. Egyedül voltam, elszakadtam a gyökerektől, távol voltam mindentől, magányosan. Akkor értettem meg, hogy miről is beszélt nekem folyton. Pár évig bírtam odakint, de aztán hazaköltöztem. Egyedül nem bírtam, visszahúzott a szívem.”
A nagymamák intelmei sokszor unalmasnak tűnnek a gyerekeknek. Aztán felnövünk, visszaemlékszünk azokra a történetekre, amiket ezerszer végighallgattunk és rájövünk, hogy csak az életre próbáltak nevelni minket. A maguk módján tanítottak és egész életükben, vagy talán azután is, csak remélni tudják, hogy hasznosítani tudjuk az intelmeiket.